Kilenc dunaharaszti edzőmeccs a tavasz előtt

HírDunaharaszti MTK 2012. jan. 13. 10:410

Az NB III Alföld-csoportjának előkelő ötödik helyén telelő Dunaharaszti MTK január 28-án kezdi edzőmérkőzéseinek sorát a Budapest Honvéd második csapata ellen.

Dunaharaszti: Elég lesz 6 hét a felkészülésre

HírDunaharaszti MTK 2012. jan. 11. 11:023

A tervek szerint jövőhéten, január 18-án kezdi a téli felkészülését a Dunaharaszti MTK csapata, amely szerda-szombat ritmusban fog készülni 6 héten keresztül.

Szépen zárta az őszt a DMTK Makón

ÖsszefoglalóMakói FC 2011. dec. 1. 14:320

A Dunaharaszti MTK Makón lépett pályára az NB III utolsó őszi fordulójában. A kék-fehérek ugyan hátrányba kerültek az első félidőben, a fordulás után a maguk javára fordították az állást, és győzelmüknek köszönhetően az ötödik helyről várhatják a tavaszt.

A gyenge formájú Dunaharaszti a Csepellel sem bírt – videó

ÖsszefoglalóCsepel FC, Dunaharaszti MTK 2011. nov. 21. 10:136

Vasárnap 13 órakor a Csepel csapatát látta vendégül a bajnokság tizennegyedik fordulójában a Dunaharaszti MTK együttese. Mindkét csapat kisebb gödörben volt az utóbbi hetekben, ezért ezúttal igazán élvezetes, harcos kilencven percre számíthatott a nagy hideg ellenére is szépszámú nézősereg – vezette fel a mérkőzés tudósítását a Dunaharaszti MTK hivatalos honlapja.

Króner Péter papírforma eredményeket vár az Alföld-csoport 10. fordulójában

BeharangozóAlföld 2011. okt. 21. 13:2311

Szombaton öt, vasárnap három mérkőzést rendeznek a Winnersport NB III Alföld-csoportjában, ahol most Króner Péter a Dunaharaszti MTK vezetőedzőjét kértük fel arra, hogy tippelje meg a mérkőzések kimenetelét és végeredményét. A DMTK vezetőedzője komoly meglepetést nem vár, szerinte az esélyes csapatok megszerzik a három pontokat.

Megszorongatta a Baját a Dunaharaszti

ÖsszefoglalóDunaharaszti MTK 2011. aug. 2. 16:280

Az NB III-as Dunaharaszti együttesével játszott felkészülési mérkőzést a Bajai LSE csapata. A kék-sárgák hivatalos honlapjának beszámolója szerint az NB II-es klub dolgát rendesen megnehezítette a harmadosztály Alföld-csoportjában érdekelt Haraszti, az első félidő nem hozott döntést, ám a fordulás után a bajaiak végül meg tudták szerezni a győzelmet érő gólt.

Dobogóra lépett a Dunaharaszti

HírDunaharaszti MTK, Pénzügyőr SE 2011. máj. 25. 18:540

A Dunaharaszti MTK csapata a Duna csoport 23. fordulójából elhalasztott mérkőzésen legyőzte a Pénzügyőr együttesét, és ezzel a sikerrel feljött a harmadik helyre a tabellán. Bár a listavezető Pálhalma is ma pótol, matematikailag még a bajnoki címre is maradt esélye a DMTK-nak.








Fotosokk: Akkor még más szelek fújtak