A Tura csak döntetlenre volt képes az Ózd ellen

ÖsszefoglalóTura VSK-BIOTECH-USA, Ózdi FC 2012. márc. 27. 21:010

Az első helyért folytatott harcot tekintve a Turának fontos lett volna a három pont megszerzése, főleg hazai pályán. Főleg annak tudatában, hogy a Putnok csak döntetlent ért el. Ez még nagyobb motivációt adhatott a turai csapatnak.

A végén döntött az RKSK Ózdon

ÖsszefoglalóRKSK, Ózdi FC 2012. márc. 19. 15:240

Az NB III Mátra csoportjának 17. fordulójában a rákosmentiek az Ózdi FC-hez látogattak, ahol szomorú dolog árnyékolta be a meccsre való felkészülést, ugyanis vezetőedzőjük, Zimmermann Tamás édesapja elhunyt. Nem a legjobb lelki állapotban várták tehát ezt a találkozót, ráadásul szükség volt a javításra, hiszen az előző meccsen vereséget szenvedtek.

Gyöngyösi győzelem hazai pályán az Ózd ellen

ÖsszefoglalóGyöngyös AK-Ytong, Ózdi FC 2012. márc. 12. 17:140

Az NB3 Mátra csoportjának 15. fordulójában az Ózdi FC Gyöngyösre látogatott. A borsodiak az ősszel inkább hazai pályán szerepeltek jól, idegenben kevésbé ment nekik, ez lehetett a gyöngyösiek esélye.

Hármat kapott Barcikán az Ózd

HírÓzdi FC 2012. márc. 1. 11:220

Edzőmérkőzést játszott szerdán a Kazincbarcikai SC csapata az NB III-as Ózddal. A “második sorát” és fiataljait szerepeltető NB II-es klub 3-1-re verte az ózdi együttest.

Ózd: Két meghatározó játékos is távozott

HírÓzdi FC 2012. feb. 23. 16:410

A klub honlapjának híre szerint két meghatározó játékosa távozott a téli szünetben. A távozókon kívül azonban érkezőkről is beszámolhatunk.

Javarészt együtt marad az ózdi keret tavasszal

HírÓzdi FC 2012. jan. 23. 20:000

Január 20-án, pénteken a Stadionban az Ózdi FC csaknem teljes kerete elkezdte a felkészülést az NB III tavaszi idényére. A csapat jelenleg a Mátra-csoport hetedik helyén áll.

Pénteken kezdi a felkészülést az Ózd

HírÓzdi FC 2012. jan. 18. 14:490

A korábbi tervekhez képest valamivel később, január 20-án pénteken kezdi meg a Mátra csoportban szereplő Ózdi FC felnőtt csapata a felkészülést a tavaszi szezonra – számolt be róla az ozdifc.hu.








Fotosokk: Fejre állítva