Négy gólos maglódi győzelem idegenben

ÖsszefoglalóBalassagyarmati VSE, Maglódi TC 2012. máj. 16. 8:540


Végig irányított a mérkőzést a Maglód Balassagyarmaton és bár büntetőt is hibáztak, ezzel együtt is sima győzelmet arattak, aminek köszönhetően már csak négy pont a hátrányuk a második helyezettel szemben.

Három gól 20 perc alatt Putnokon

ÖsszefoglalóBalassagyarmati VSE, Putnoki VSE 2012. máj. 9. 9:440


Alaposan bekezdtek a csapatok a Putnok-Balassagyarmat mérkőzésen, ugyanis az első húsz percben három gól született, kettő hazai, illetve egy balassagyarmati oldalon. Erre még kettőt rátett a PVSE a második félidőben és simán nyerte az összecsapást.

Megszórta a Diósgyőr a Balassagyarmatot

ÖsszefoglalóBalassagyarmati VSE, DVTK II 2012. ápr. 25. 11:200

A DVTK II továbbra is tartja jó tavaszi formáját, ezúttal a Balassagyarmatot sem kímélte és egy hatost hintett nekik hazai pályán. Így a miskolciak megőrizték ezután a forduló után is a második helyüket a tabellán.

Visszavágott az őszi vereségért a Tiszaújváros

ÖsszefoglalóBalassagyarmati VSE, FC Tiszaújváros 2012. márc. 19. 16:230

Koleszár György csapata Balassagyarmatra látogatott a 17. fordulóban a három pont megszerzésének reményében. Az őszi szezonban a Balassagyarmat megtréfálta az újvárosiakat, mivel győztek idegenben. Az előző fordulóban azonban szabadnaposak voltak, így nekik ezzel a meccsel kezdődött a tavaszi idény.

Mátra csoport: Továbbjutott a kupában a Salgótarján

EredményekBalassagyarmati VSE, Maglódi TC, Mátra, RKSK 2012. márc. 5. 11:300

Három felkészülési mérkőzés mellett egy Magyar Kupa találkozót is megrendeztek az NB III Dráva csoportjában érintett csapatok részvételével.

Nehéz helyzetben a Gyöngyöshalász – A Mátra-csoport 13-15. helyezettjei

ÉrtékelésBalassagyarmati VSE, FC Hatvan 2011. dec. 5. 17:341

A Mátra-csoport őszi szezonjának három utolsó helyezett csapata: a Gyöngyöshalász SE, az FC Hatvan és a Balassagyarmat VSE. Írásunkban az említett együtteseket értékeljük.

Balassagyarmaton “senkinek” titulálták a sporit

EredményekBalassagyarmati VSE, Ózdi FC 2011. nov. 21. 17:1217

Az NB III Mátra csoportjának 14. fordulójában a Balassagyarmat Ózdon szerepelt, és szenvedett 2-1-es vereséget. Kiss László játékvezető nem fukarkodott a különböző színű lapok kiosztásával a vendégcsapat részére, összesen öt sárga, és két piros lapot osztott ki a gyarmatiaknak, akik maradtak a tabella 13. helyén. Az Ózd jelenleg az ötödik helyen áll.








Fotosokk: Fejre állítva