A Makó és a HFC bevásárolt, a Volán csak egyet igazolt
HírHódmezővásárhelyi FC, Makói FC, Tisza Volán SC 2012. feb. 22. 10:39
Kedd éjfélkor lezárult a téli átigazolási időszak a labdarúgásban. A három Csongrád megyei NB III-as gárda közül a legjobban a Makó, a legtöbbet a HFC, a legkevesebbet pedig a Tisza Volán SC igazolt.
A megyei NB III-as labdarúgócsapatok közül a fordulatos őszt záró HFC-nél volt a legnagyobb a mozgás a téli átigazolási időszakban.
HFC
Szűcs Róbert együttesénél már a szezon közben is alakult a keret, ám télen még több változás realizálódott. Az NB III-as gárda a nevek alapján nem gyengült, mivel a távozók főként kiegészítő emberek voltak – ez alól a Tápéra szerződő Bárkányi Bálint és az alapból szezon közben igazolt Bartyik Norbert a kivétel.
Az érkezők között a csanádpalotai kölcsönjátékból visszatérő Bakos Ádám és a Szegedről szerződtetett Varga István nagy erősítés lehet a védelemnek, csakúgy, mint a már korábban a HFC-nél megforduló szerb Nikola Kavarics. A legnagyobb név mégis a Ferencvárossal 2001-ben NB I-es bajnoki címet szerző Dragan Crnomarkovicsé, akinek azonban még javítania kell az erőnlétén ahhoz, hogy a csapatba kerüljön.
Érkezett: Bakos Ádám (Csanádpalota – kölcsönből vissza), Boros Ádám (Mezőhegyes), Dragan Crnomarkovics, Csernák Rudolf, Nikola Kavarics (mind Szerbia), Hegedűs Viktor (KTE II.), Lékó Roland (Paks II.), Molnár Zsolt (Földeák), Varga István (Szeged 2011).
Távozott: Bartyik Norbert (Olaszország), Bárkányi Bálint (Tápé), Horváth Máté, Mátó Attila (Mezőhegyes), Konc Adrián, Konc Krisztián, Nuszpán Norbert (mind Németország), Braniszlav Krasznics (Szerbia), Major László (Röszke), Piti László (Szarvas), Potloka Adriján (?).
Makó
A Makó a télen ellépett a tabella utolsó helyéről, köszönhetően a Pilisvörösvár visszalépésének, de Bány Tamás csapatának két együttest még mindenképpen meg kell előznie a biztos bennmaradáshoz. Éppen ezért komoly erősítésbe kezdett a télen az együttes, az NB II-es Szeged 2011-től hat játékost szerződtettek, akik közül a korábbi makói csapatkapitány, Magyar György, valamint Puskás, Czirbus és Gellér sem lesz ismeretlen az Erdei Ferenc téri stadionban. Érkezett még egy védő, Szakács Gábor Szolnokról, így a makóiakra biztosan szebb tavasz vár az ősznél.
Érkezett: Bubori Kornél, Czirbus Gábor, Gellér Gábor, Kazi László, Magyar György, Puskás Csaba (mind Szeged 2011), Szakács Gábor (Szolnok II.).
Távozott: Béres Róbert (visszavonult), Kószó Csaba (Németország), Nagy Norbert (Kiskundorozsma), Pataki Viktor (Mezőhegyes), Szalai Áron (?).
Tisza Volán SC
A legjobb megyei csapatként a táblázat hetedik helyén álló Volánnál nem volt túl nagy mozgás: a németországi munkájából hazatérő Dongó Dénes kapus csatlakozott Buchholcz Gábor edző csapatának keretéhez, valamint vakbélműtétje után visszatért a szerb támadó, Branko Bozsovics is. A távozók között két fiatal neve szerepel, Veréb Tamás és Huszár János is inkább az utánpótláscsapatokban szerepelt az ősszel.
Érkezett: Dongó Dénes (Németország).
Távozott: Huszár János (Szeged 2011), Veréb Tamás (Csanádpalota).
Forrás és fotó: delmagyar.hu
