Megy az egymásra mutogatás Sárospatakon
HírSárospataki TC 2012. feb. 6. 17:56
2012. február 2-i, "Zsófi József: “Vannak játékosaink, akik nem ütik meg az NB III szintjét” című cikkünk nem várt viharokat kavart honlapunkon. A két vitás fél, a sárospataki önkormányzat, valamint a Paragon 5 Sports Ltd nyilatkozatát tesszük közzé az alábbiakban, változatlan formában.
A vitát kirobbantó cikk ide kattintva érhető el!
Tisztelt Fórumozók!
Köszönöm az érdeklődésüket, a tisztánlátás kedvéért szeretnék néhány dolgot elmondani. A Paragon 5 Sport Ltd vezetői a STC elnökén keresztül vették fel velünk a kapcsolatot, az Önkormányzattal senki nem folytatott levelezést. Ajánlatuk az volt, hogy segítenek feltölteni az STC számára a TAO-s támogatást 8,5 millió forint összegben. (Ezt a pénzt az STC ebben az évben nagyrészt csak utánpótlásra költheti a pályázati döntés alapján.) Cserébe a következőket kérték: a tavaszi szezonra az egyikük legyen edző, testvére pedig másodedző a csapatnál. Elmondták, hogy ezen kívül természetesen szükségük lesz egy lakásra is. Azt ígérték, hogy hoznak két játékost is akiknek szintén az STC szerezzen lakást. Cserébe garantálják, hogy az STC bennmarad az NB III-ban. Kérdésemre válaszolva elmondták, hogy még soha nem dolgoztak felnőtt csapatnál. Azt is kérték, hogy az Önkormányzat segítsen még be egy kicsit a játékosok premizálásába is, és az esetleges ingyenes utaztatásukba is.
A beszélgetés során a kérdéseimre adott válaszok nem győztek meg arról, hogy az STC-nek előnyös lenne ez a kapcsolat, de a döntés természetesen az STC vezetőié.
Önkormányzatunknak fontos a sport ezen belül a foci is. Az elmúlt évben a nehéz gazdasági helyzet ellenére közel 15 millió forintot fordítottunk ilyen célokra és ennek a felét az STC kapta. Nekünk sárospatakiaknak nem csak egy fél évig van szükségünk a focicsapatra, hanem jövőre is és az után is. Ezért felelősen kell dönteni.
Mint ahogy eddig is, ezután is tárgyalunk bárkivel, aki tenni akar a város sportéletéért. Szerencsére a környéken sok olyan vállalkozó van, akik ezt évek óta önzetlenül megteszik és remélem a jövőben is számíthatunk a támogatásukra. Az urak ajánlatát nincs lehetőségem, de szándékomban sem áll támogatni, hiszen az Önkormányzat sem lakást sem több pénzt nem tud biztosítani.
A Kft munkatársainak eddigi eredményeikhez gratulálok, a további munkájukhoz sok sikert kívánok.
Kérek minden patakit, hogy véleményét ne itt a fórumon fejtse ki, hanem személyesen mondja el, várok mindenkit szeretettel.Sikora Attila
alpolgármester
——————————————————————————————————————————-
Paragon 5 Sports Ltd Közlemény
Tisztelt Sikora Attila Alpolgármester Úr! Kedves Sportbarátok!
A mai nap folyamán felhívták a figyelmünket, egy az nb3.hu oldalon február 2-án megjelenő cikkre Zsófi József: “Vannak játékosaink, akik nem ütik meg az NB III szintjét” címmel, illetve annak hozzászólásaira. Mivel név szerint meg lett említve a Paragon 5 Sports Ltd és három munkatársunk, a félreértéseket tisztázandó, röviden szeretnénk kommentálni a Sárospataki TC-vel való tárgyalásokról szóló híreket. Valóban kaptunk egy informális megkeresést a klub labdarúgó szakosztályától a társasági nyereségadóból elnyert támogatás hiányzó 8 és fél millió forintjának előteremtésére, illetve esetleges külső szponzor bevonására. Ezek után cégünk szakmai és pénzügyi együttműködést kínált a Sárospataki TC-nek. Az egyesülettel és az önkormányzattal történő egyeztetés után nem sikerült megállapodnunk, így az együttműködés nem jött létre. Mindamellett, hogy részünkről elfogadhatatlan, hogy egy zártkörű megbeszélés részleteit – akár egyik, akár másik oldal – a sajtó nyilvánosságára hozza, visszautasítjuk azt az állítást, miszerint „el akartuk volna zavarni” az eddigi vezetőedzőt, illetve „meg akartuk volna vásárolni az egyesületet”. A szakmai együttműködés keretében Zsófi József munkájára továbbra is feltétlenül számítottunk volna, mint a labdarúgó szakosztály szakmai igazgatójára. Pénzügyileg pedig garanciát kértünk arra, hogy lehetőségünk legyen premizálni a játékosokat az esetleges sikerek után, illetve hogy egy-két szabadon igazolható külföldi játékossal is tudjunk erősíteni a télen. A DVTK-tól érkező kölcsönjátékosokkal, illetve a szakmai és pénzügyi koncepció újragondolásával jó esélyt láttunk volna arra, hogy egy stabil NBIII-as csapata legyen Sárospatak városának.
Röviden szeretnénk válaszolni Sikora Attila Alpolgármester Úr hozzászólására is. Mint már említettük a Sárospataki TC kereste meg informálisan a Paragon 5 Sports Ltd-t és nem fordítva. A klubbal nagyjából sikerült egyességre jutnunk, de mindenképpen szükség lett volna az Önkormányzat – mint legnagyobb támogató – beleegyezésére is. A Paragon 5 Sports Ltd természetesen nem garantálta, hogy a csapat bent marad az NBIII-ban, meggyőződésünk szerint, ilyen garanciát nem lehet felelősséggel vállalni. Amit kínáltunk, az egy szakmai koncepcióváltás, mely során racionalizálni kívánjuk a felnőtt csapat működését és több gyereket vonunk be az utánpótlás nevelésbe.
Külön szeretnénk értetlenségünket kifejezni a következő két mondattal kapcsolatban:
„Azt is kérték, hogy az Önkormányzat segítsen még be egy kicsit a játékosok premizálásába is, és az esetleges ingyenes utaztatásukba is.”
„Az urak ajánlatát nincs lehetőségem, de szándékomban sem áll támogatni, hiszen az Önkormányzat sem lakást sem több pénzt nem tud biztosítani.”
Zártkörű tárgyalásunkon Sikora Attila elmondta, hogy önkormányzati lakást tudnak biztosítani, mind az edzőknek, mind a játékosoknak. Ezen felül az Alpolgármester Úr állítása szerint, a csapat számára már eddig is „gyakorlatilag ingyen” biztosítanak egy buszt. Továbbá szeretnénk megjegyezni, hogy a játékosok premizálására valóban nem kaptunk garanciát, és ezt a labdarúgó szakosztály rendelkezésére álló 4 millió forintból nem is érezzük megoldhatónak. Mivel a tárgyalás befejeztével semmilyen garanciát nem kaptunk arra, hogy a 8 és fél milliós TAO-s támogatás behozatalával, melyet a klub az utánpótlásra fordíthat, lehetőség lenne a felnőtt csapatot is az NBIII-nak megfelelő szinten működtetni, a továbbiakban nem kívánunk az STC-vel együttműködni.
Annak ellenére, hogy nem sikerült megállapodnunk, sok sikert kívánunk az STC csapatának a bennmaradáshoz és gratulálunk a klub munkatársainak, hogy az Önkormányzat ilyen csekély támogatása mellet is elvállalták az NBIII-as tagságot!
Paragon 5 Sports Ltd
