Hódmezővásárhely: nehéz időszakon van túl a csapat, nem csoda a gyenge játék

ÖsszefoglalóHódmezővásárhelyi FC 2012. jan. 29. 13:47

A Hódmezővásárhely a megye I-ben szereplő Mindenszent csapatát fogadta tegnap. Szűcs Róbert együttese nyerni tudott, de a vezetőedző szerint vannak gondok a mutatott játékkal. Elég döcögős volt, de megvan ennek is az oka.

A vásárhelyieknél nem játszhatott Bakos Ádám és Juhász I. Sándor sem, akik kisebb sérüléssel bajlódnak, Huszár a siket válogatottal teremtornán vett részt, Bárkányi pedig próbajátékon volt a hétvégén, így rájuk nem számíthatott Szűcs Róbert edző.

Felkészülési mérkőzés:
Hódmezővásárhelyi FC – Mindszent SE 3-1 (1-1)
HFC: Kovács K. (Hegedűs, Máté D.) – Mészáros, Antal (Crnomarkovic), Rácz (Bálint D.), Marton (Varga M.) – Boros, Sipos (Horváth R.), Kökény (Csernák), Lékó – Coulibaly (Domonkos), Piti (Molnár Zs.) Edző: Szűcs Róbert.
Mindszenti SE: Molnár M. – Galambosi, Szabó B., Orosz, Elekes – Rideg, Szecskó, Tóth Cs., Muzsik – Bartucz M., Mihály R. Csere: Szilágyi, Kispál, Kuhár. Edző: Tóth Csaba.
Gólszerzők: Kökény, Lékó, Molnár Zs., ill. Muzsik.

Szűcs Róbert értékelte a látottakat a találkozó lefújása után: “Játékunkon meglátszott, hogy a felkészülési időszak nehéz szakaszában vagyunk, így a játékosok fáradtan mozogtak, ami most erre az eredményre volt elegendő.”

Forrás: szegedma.hu

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: