Diósd: “Fáradtak voltunk, de csak most jön a neheze” – Rubold Péter
ÖsszefoglalóDiósdi TC 2012. jan. 29. 12:30
Minimális különbségű győzelmet aratott a Diósdi TC-Select csapata az alsóbb osztályú Tárnok ellen. Rubold Péter vezetőedző nem a legboldogabb ember volt a mérkőzés után a győzelem ellenére sem.
A megye I-ben szereplő Tárnok mindent megtett, hogy megnehezítse a Diósd dolgát, amely nem a legjobb összeállításában tudott pályára lépni.
Rubold Péternek nélkülöznie kellett több játékosát is. Nem játszhatott különböző okok miatt Koller, Horváth, Lőrincz, Joós, és Kele sem, de Kozma István csak futóedzésen vett részt a mérkőzés alatt.
Felkészülési mérkőzés:
Diósdi TC-Select – Tárnok 1–0 (0–0)
Diósd, 50 néző.
DTC-Select: Roma – Pásztor (László), Czuczi (Gallé), Arnold (Czuczi), Tóbiás (Arnold) – Gallé, Csurka (Schultz) – Kulin (Gerebenics), Kovács, Tóth (Papp)– Mojzer (Kiss)
Tárnok: Kaszás- Veszedi, Eke, Szél, Pánczél S., -Semsei, Béky, Csákány, Csibrik, -Gyulai, Lukács
Gólszerző: Papp
“Egy kicsit átalakítottam a szünetben az együttest, hisz mindenkinek játéklehetőséget kívántam adni, valamint kíváncsi voltam néhány játékos állapotára – nyilatkozta a vezetőedző a diosditc.hu-nak. – Ezen a meccsen több dolgot is kipróbálhattunk. Az első félidőben nagyon monotonok voltunk, hiányoztak a ritmusváltások, a megindulások. A másodikban aztán már elkezdtünk szaladni is, de ekkor meg sorra kapkodtuk el a lehetőségeket. Nagyon sok volt a rossz passz a játékunkban. Most jön a felkészülés legnehezebb két hete. A jövő héten már öt edzésünk és meccsünk lesz, az azt követő héten meg edzőtáborba utazunk.”
Forrás és fotó: diósditc.hu
