Öröm Vásárhelyen: Varga Máté felépült!

HírHódmezővásárhelyi FC 2012. jan. 27. 18:36

Az Alföld-csoport 11. helyén álló Hódmezővásárhely középpályása, Varga Máté úgy tűnik, felépült november 13-án összeszedett sérüléséből, és akár már csapata következő, Mindszent elleni edzőmérkőzésén visszatérhet a pályára.

2011. november 13-án, a Monor ellen sérült meg Varga Máté. A nézőtérről csak annyit lehetett látni, hogy Varga a találkozó 35. percében betört a 16-oson belülre, egy gyors ritmusváltással megpróbált elhúzni védője mellett, de a labda kigurult az alapvonalon túlra, a játékos pedig fekve maradt. Néhány perc ápolás után középpályásunkat le kellett támogatni és le is kellett cserélni. Az első diagnózis részleges szakadást jelzett, de végül is egy nagyon kellemetlen húzódás volt a sérülés oka.

A tavaszi felkészülés eddig főleg futásokból állt a játékos számára, ám úgy tűnik, szombaton a Mindszent elleni edzőmérkőzésen már visszatérhet csapattársai közé. “Szerencsére már nem érzek fájdalmat, de azért még óvatos vagyok. Tudom, hogy fizikailag még sok a pótolni valóm, de a bajnokság csak hat hét múlva kezdődik, addig reményeim szerint utolérem a társaimat és segítségére lehetek a csapatnak” - mondta sokat sejtető mosoly kíséretében Varga Máté.

(Forrás: hfc1912.hu)




Tisztelt Olvasóink!

Honlapunkon megváltozott az hozzászólási, kommentelési rendszer. Az utóbbi időben igen megszaporodtak az ide nem illő hozzászólások, amit szeretnénk kiszűrni.

A Facebook alapú kommentelési rendszer alapja, hogy mindenki csak saját Facebook profiljával tud hozzászólni a cikkekhez, így nem lehet álnéven rágalmazni, szidalmazni a jövőben. Reméljük, hogy ezzel inkább olvasókat nyerünk, mint sem veszítünk.

Jó szurkolást kívánunk!
Pintarics Balázs főszerkesztő

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:
Hozzászólások: