Egy góllal verte csak BLSZ-es ellenfelét a Vasas II

HírVasas-Híd II 2012. jan. 26. 9:57

Második edzőmérkőzését játszotta a téli felkészülés alatt a Vasas-Híd II. csapata: Tóth András fiai a BLSZ I. osztály élmezőnyéhez tartozó Hegyvidéket fogadták kedd este a műfüves pályán.

A vendégek kulturáltan járatták a labdát, és cseppnyi megilletődöttség nélkül futballoztak, de azért az érezhető volt, hogy ki az úr a háznál. Ennek az első félidőben két góllal adott nyomatékot csapatunk: előbb Balla Ádám, majd Csoór Patrik volt eredményes.

A szünetben Tóth András több poszton is felforgatta együttesét, néhány próbajátékos is lehetőséghez jutott – közülük egy-két labdarúgónak a lefújás után meg is köszönte a közreműködést a tréner -, és ez némileg zavart okozhatott a fejekben, ugyanis két kontrából egyenlíteni tudott a Hegyvidék. Ettől még az angyalföldiek maradtak támadásban, egy alkalommal a kapufát is eltalálták, illetve egy szöglet utáni fejesgólt Golecz Gábor játékvezető szabálytalanság miatt érvénytelenített. A győztes találatot végül egy jogos büntető után szerezte meg a házigazda: a szintén próbajátékon szereplő csatár, Sebestyén helyezett higgadtan a bal alsó sarokba, kialakítva ezzel a 3-2-es végeredményt.

Csütörtökön az NB II-es Vecsés lesz a Vasas II ellenfele.

(Forrás: fcvasas.com)

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: