Az állóképességre gyúrnak a RAFC-nál
Kell az erő a tavaszra, így érthető módon az NB III-as labdarúgó-bajnokság, Duna-csoportjában kilencedikként telelő Rákosszentmihályi AFC labdarúgói nem laza passzolgatásokkal és cicajátékkal hangolnak a márciusi rajtra.
A napokban például nem kevesebb, mint tizenöt kilométeres penzumot teljesítettek Hajdu Richárdék, mégpedig időre, 2+2+4+4+3 kilométeres etapokban ez pedig első sorban a játékosok állóképességének tesz jót. A hangulatra mindamellett aligha lehet panasz, mint azt ugyanis az egyik RAFC-futballista a fociakobon.hu-nak elmondta, hogy nagyszerű társaság formálódik a Pirosrózsa utcában, amely mind a közösséget, mind a futballtudást figyelembe véve merészebb célokra is feljogosíthatja az együttest.
Nahóczky Attila együttese február 8-án, szerdán tudja le idei első mérkőzését, az pedig időközben eldőlt, hogy a játékosok február 3-án, pénteken lépnek a műfűre úgy, hogy már nem feltétlenül a kondíción lesz a hangsúly, hiszen akkor a futócipő helyett a labda veheti át a főszerepet.
Forrás, fotó: fociakobon.hu
