Ribi: Azon is gondolkodtam, hogy abbahagyom a focit
HírDiósdi TC 2012. jan. 24. 10:40
Ribi Istvánnal, a Duna-csoportban szereplő Diósdi TC labdarúgójával készített interjút a fociakobon.hu. A játékos új csapatot keres, többek közt erről és jövőbeli terveiről is beszélt.
– Miért hagyod el a csapatot? Kirúgták?
– Dehogy! Már az elejétől fogva így volt megbeszélve a vezetőséggel, hogy az őszi szezon végéig maradok.
– Tizenegy alkalommal futballoztál az ősszel a DTC-ben, ha önmagadat kellene jellemeznie, mennyire vagy elégedett?
– Voltak jó meccseim, természetesen kevésbé jók is, de összességében pozitívnak látom ezt a fél évet, ám úgy gondolom, hogy sokkal több van bennem.
– Sokan dicsérik a csapatot, mondván, rendkívül szimpatikus módon mindig gólra törekedett. Elképzelhető, hogy ami egyfelől előny, az másrészt hátrány is volt az ősszel és ezért nem tudott jobb pozícióban telelni az együttes?
– Úgy gondolom, hogy ez egy remek csapat, jó játékosokkal, jó edzővel, az egyetlen probléma az volt szerintem, hogy későn állt össze a társulat, az első bajnoki előtt, így még nem volt meg az összhang, és erre ráment jó néhány pontunk, de a végére jó kis gárdává formálódtunk.
– Az meglepte, hogy megváltak Pintér Zoltán játékos-edzőtől?
– Teljes mértékben! Pintér Zoltán remek játékos volt, és még mindig az, nem kell őt bemutatni senkinek, én ugyanilyen edzőnek is tartom, a maximalista jelző rá nem kifejezés, ő annál is több. A váltás nem tudom, minek tudható be, de remek edző válik majd belőle, ebben biztos vagyok, és ezúton is sok sikert kívánok neki!
– Nemrégiben még a Kaposvár színeiben nemhogy bemutatkoztál az NB I-ben, de jól is futballoztál, amikor lehetőséget kaptál. Ha visszafordíthatnád az idő kerekét és újra Kaposvárnál lennél, változtatnál valamin?
– Persze, hogy lenne pár dolog, amit másképp csinálnék, a fő problémám a sérülésekkel volt, amit sajnos nem lehetett elkerülni, ha tehettem volna, sohasem jöttem volna el. Fantasztikus hely és közeg volt ott, ezen véleményemben minden ott játszó és korábban ott futballozó játékos meg tudna erősíteni.
– Lehet szerencseszámod a huszonegyes?
– Húsz élvonalbeli meccsen szerepeltem, és az a célom, hogy a huszonegyedik is meglegyen. Egyértelmű, hogy kizárólag a futballra koncentrálok, bárhol is játszom, de ehhez olyan körülmények is kellenek, hogy a játékos csak a focira tudjon koncentrálni.
– Mi volt a baj, hogy egyre lejjebb kerültél? Úgy értem, az NB I után Szigetszentmiklóson nem tudtál igazán gyökeret ereszteni az NB II-ben, míg legutóbb ugyebár már az NB III-ban futballoztál.
– Egy hosszasan elnyúló betegség volt az oka, hogy lejjebb kerültem, nem a képességeimmel volt gond.
– A huszonhét éves vagy, és ha engem kérdezel, sokkal előrébb kellene tartanod.
– Rengeteget akadályozott a betegségem, így hát nem lehetek elégedett, de mivel már teljesen rendbejöttem, szeretnék minél előbb visszakerülni az élvonalba.
– Alighanem a kitartás igencsak jellemző rád, hiszen más talán már feladta volna.
– Legfőbb erényemnek azt tartom, hogy ennyi megpróbáltatás után sem adtam fel, pedig jó néhányszor megfordult a fejemben, hogy abbahagyom. De rájöttem, hogy a futball nélkül nem teljes az életem. Most már érett gondolkodású játékosnak tartom magam, ami idáig a hátrányom volt, azt sikerült legyőznöm.
– MTK-nevelésűként figyelemmel követed a kék-fehérek szereplését? Mit szólsz ahhoz, hogy hosszú idő után újra az NB II-ben szerepel a Hungária körúti csapat?
– Természetesen figyelemmel kísérem, de ez érvényes minden klubra, hiszen szeretek képben lenni, hiszen ez a „munkám”, a hivatásom. Számomra hihetetlen , hogy ez megtörtént velük, de reméljük, már a nyártól az őket megillető osztályban fognak újra szerepelni a fővárosiak.
– Azt elképzelhetőnek tartod, hogy külföldön, mondjuk Ausztriában folytasd a karriered?
– Megvan rá az esély, de minden ajánlatot meghallgatok.
Forrás: fociakobon.hu
