Kőbányai: Nem volt szerencsénk az ősz során

HírBicskei TC 2012. jan. 22. 10:30

Negyvenegy felnőtt bajnoki mérkőzésen kilenc gólt szerzett Kőbányai Richárd a Duna-csoportban szereplő bicskei együttes színeiben. A játékos a fociakobon.hu-nak adott interjút, amely során többek közt az őszi szezonról és a tavaszi folytatásról is beszélt a 20 éves focista.

Kőbányai Richárd immár másfél éve a Bicske játékosa. Számított rá Schróth Lajos, és a tavaly nyári edzőváltás után P. Nagy László is. Csakhogy míg júniusban volt ok az örömre, hiszen újoncként ötödikként zárt a Fejér megyei gárda, addig az elmúlt fél év már annyira csalódásnak nem tekinthető, elvégre csupán a mezőny alvégén található a Bicske.

– Tizenkettedikként telelhet a Bicske, és bármibe lefogadnám, azt mondod majd, hogy a helyezés nem tükrözi a valóságot. Hogyhogy mégis ebben a pozícióban tanyázik a csapat?
– Nem gondoltuk, hogy ezen a helyen akadunk majd meg . A tavalyi évhez képest gyengébben szerepeltünk. Igazából nincs ok, mert sok helyzetet kialakítottunk és nem tudtuk értékesíteni azokat. Nem volt szerencsénk, az ellenfélnek viszont rendre igen.

– Úgy tűnik, valahol megakadt a lemez a lejátszóban, hiszen a Százhalombatta otthonában elszenvedett 4–1-es vereség alkalmával éppen te találtál be legutóbb a BTC színeiben, azóta 430 perce senki.
– Szerintem a lemez a Diósd-meccsen akadt meg, onnantól kezdve sorba jöttek a szerencsétlen bajnokik.

– Az eredménytelenségből következik, hogy nem is nyertetek a szezon utolsó harmadában. Mi volt a baj, hogy gyakorlatilag semmi nem jött össze?
– A sok sérülésre tudok csak gondolni, többek között én is ezekhez a játékosokhoz tartoztam, szóval ez befolyásolta a csapat szereplését.

– A tavaszhoz képest alaposan átalakult, mi több, megkockáztatom, meg is gyengült a Bicske játékoskerete. Te is látod, hogy az újonnan érkezők nem tudták pótolni a régieket?
– Igen, ezt nem cáfolom. Erősebb volt a keret és az új játékosok nehezebben illeszkedtek be a csapat szerkezetébe.

– Az minek volt köszönhető, hogy hazai pályán begörcsöltetek? Hiszen a RAFC és az Újbuda ellen is hiába vezettetek 2–0-ra, mégis ki tudtatok kapni mindkét esetben 3–2-re…
– Úgy érzem, hogy az első félidő nagyszerű volt, de a másodikban nagyon dekoncentráltak lettünk, így hát szerencsétlenül kikaptunk.

– A legegyértelműbb vereség az ESMTK elleni otthoni 0-3 volt? Csak mert edzőtök, P. Nagy László a találkozó után úgy nyilatkozott, hogy ez volt az a bajnoki, amelyen nem volt esélye a csapatnak.
– Az ESMTK elleni vereségünk igen csak egyértelmű volt, ez volt az a meccs, ahol semmi nem jött össze, így el is vesztettük a mérkőzést.
– Ha már itt tartunk: rád melyik gárda tette a legjobb benyomást?
– Igazából a saját csapatommal foglalkozom, nem szimpatizálok az ellenfelekkel.

– Szentjobbi Istvánnal holtversenyben, négy góllal te vagy a legeredményesebb játékosa a társulatnak. Elégedett vagy magaddal?
– Nem vagyok elégedett magammal, mivel csak négy lehetőségemet értékesítettem a számtalan sok helyzetemből, szóval csak egy töredék jött le arról, hogy én milyen tudást birtokolok. Remélem, a későbbiekben megmutathatom, mire is vagyok képes igazán.

– Ikertestvéreddel, Leventével évek óta egy csapatban futballoztok. Ez azt jelenti, hogy nem csupán az életben, de a pályán is elválaszthatatlanok vagytok?
– Igen, valóban régóta egy csapatban játszunk, így nyilván a családban is napi téma a foci.

– Úgy tudom, Szentendrén éltek, ezért kérdezem: az fel sem merült, hogy a közép-magyarországi régióba szerződjetek?
– Jelenleg nem tervezem, hogy Pest megyébe igazoljak.

– Mindketten húszévesek vagytok, így tiétek a jövő: mire lehetnek képesek a Kőbányai-ikrek?
– Azt mondom, a testvéremmel sokra vihetjük még.

– És végül, bár lehet, ezzel illett volna kezdenem: mi a különbség P. Nagy László és volt edzőtők, Schróth Lajos edzésmódszerei között?
– Mindkét edző jó szakember, és örülök, hogy az akadémia után Bicskén is jól felkészült szakemberek kezébe kerültem. És remélem, hogy a bajnokság utáni értékeléskor – már persze, ha megkeres – pozitívabb hangvételű kérdésekre válaszolhatok majd…

Forrás: fociakobon.hu, fotó: pfla.hu

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: