Négyet kapott Szigetszentmiklóson a Monor
HírMonori SE 2012. jan. 15. 10:50
Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Monori SE csapata, amely 4-1-es vereséget szenvedett az NB II-es SZTK-Erimától.
Íme a futsalarena.hu részletes beszámolója a meccsről:
“Az első félidőben komoly fölényben futballozott a csapatunk, ám ekkor még csak egygólos előnyt szerzett. Idei első gólunkat Somorjai Tamás szerezete. A mezőnyben nem volt ellenfelünk a monori csapat, hiszen olykor percek telktek el azzal, hogy a vendégek térfelén tudtuk tartani a labdát. A félidő végéhez közeledve kicsit kijött a szorításból a Monor, ám a védekezésünk is rendben volt. A fordulás után pályára kerültek a próbajátékosok is, ám nem ők, hanem Bonifert Péter volt a főszereplő, hiszen Csák Károly gólja után ő is szerzett kettőt. Négygólos különbségnél talált egy gólt a vendégcsapat is.
“A felkészülés jelenlegi szakaszának megfelelő teljesítményt nyújtott a csapat – mondta Horváth Ferenc, vezetőedző. – Az eddigiekben leginkább csak hosszútávú futások szerepeltek az edzések programjában, vagyis igazán friss játékot nem várhattam a futballistáktól. Ennek ellenére is volt, amikor működött az a játék, amit elterveztünk, akadt olyan, amikor tizenkilencet passzoltak a játékosok, ami jó eredmény. Ez a mérkőzés a próbajátékosok számára is fontos volt, ám az elmúlt napokban és ezen a találkozón sem bizonyították, hogy megütik az NB II szintjét, így tőlük elköszöntünk.”
SzTK-Erima–Monor 4–1 (1–0)
Szigetszentmiklós, 50 néző.
SzTK, 1. félidő: Kozma – Nagy T., Csiszár, Szamosszegi, Szamosi – Somorjai, Lannert, Barna Zs. – Hullám, Bölcsföldi, Varga Z. 2. félidő: Dénes Zs. – Csák K., Tóth F., Szamosi, Sadjo – Lannert – Singh, N’Galle, Szemán, Bonifert – Young
G: Bonifert (2), Somorjai, Csák K. ill. Mohamed
Forrás, fotó: futsalarena.hu
