Dunaharaszti: Elég lesz 6 hét a felkészülésre

HírDunaharaszti MTK 2012. jan. 11. 11:02

A tervek szerint jövőhéten, január 18-án kezdi a téli felkészülését a Dunaharaszti MTK csapata, amely szerda-szombat ritmusban fog készülni 6 héten keresztül.

Króner Péter, a csapat vezetőedzője tájékoztatta az nb3.hu szerkesztőségét arról, hogy január 18-án kezdi meg csapatával a felkészülést a tavaszi idényre. A programban 6 héten keresztül szerda-szombati ritmusú edzőmeccsek és edzések szerepelnek.

A keretben lesznek változások, ami biztos: Kovács Márton külföldre költözik munkahelyi elfoglaltsága miatt, míg Nánási Krisztián sérülése miatt nem tarthat a csapattal a felkészülés során.

A keret megerősítéséről Króner Pétert kérdeztük: “Fiatal játékosokkal szeretnénk feltölteni a keretet. A cél, hogy a bajnokságban az első öt hely valamelyikén végezzünk. A szerda-szombati edzőmeccsek során főleg NB II-es ellenfeleink lesznek, így lesz lehetőségünk felmérni mindenkinek a tudását. A középpályát és a csatársort kell megerősítenünk. Vannak kiszemeltek, de konkrét nevekkel nem tudok jelenleg szolgálni. Nyugodt, rendezett körülmények között készülhetünk. Nyárra eldől mi lesz velünk, hogyan tudunk tagjai lenne a jövőben megváltozó NB III-as lebonyolítási rendszernek.”

Sok csapat már korábban belekezdett a munkába, kíváncsiak voltunk, hogy Dunaharasztiban miért várnak eddig: “Az egyik oka, hogy a létesítményünk nem olyan, ami lehetővé tenné a korai kezdést. Máshol bérelünk pályát. A másik oka a költségkímélő gazdálkodás. Nem helybeli játékosaink vannak, így az útiköltségeken komoly összegeket lehet spórolni. Ráadásul a 6 hét felkészülés szerintem elég az NB III-as középmezőny eléréséhez.”

Pintarics Balázs

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: