A KTE II továbbra is az NB I-es csapat keze alá dolgozik
HírKTE-Ereco II 2012. jan. 7. 10:48
Török László, a Kecskeméti TE II vezetőedzője a kecskemetite.hu-nak nyilatkozott a felkészülés részleteiről, és elmondta, a cél továbbra is az, hogy fiatal tehetségeket adjanak az első csapat számára.
– Január 10-én indul U19-es játékosokkal kiegészülve 21+4 fővel. Azok az U19-es játékosok vesznek részt a napi két edzéses munkában, akik magántanulók, akik pedig nappali tagozatos hallgatók azok a rendes csapatukban készülnek. A keretben 18 és 17 éves játékosok is lesznek, de a hétvégi meccseken a saját korosztályukban kapnak majd lehetőséget, a kiemelkedő teljesítményt nyújtó U19-es játékosok viszont már az NB3-ban is több szerepet kaphatnak. Cél a jó szereplés továbbra is, de a legnagyobb eredmény az lenne ha többen is stabil helyet harcolnának ki a fiatalok közül. A feljutás nem téma, mivel az NB2 és az NB3 átalakítása miatt a második csapatok az NB3-ban kezdik a 2013-2014-es szezont. A fiatalok nagyobb szerepvállalása mellett egyébként minden marad a régiben, így az első csapatból aktuálisan kimaradó játékosokra továbbra is számíthatok – mondta Török László a kecskemetite.hu-nak.
