Komoly csapás érte tavaszra a Répcelakot
ÉrtékelésRépcelak SE 2012. jan. 5. 16:40
Hazai pályán remekül, idegenben viszont nagyon gyengén teljesített a Répcelak SE NB III-as labdarúgócsapata, így a 15 gárdát felvonultató Bakony-csoport tabelláján csak a 11. helyet foglalja el a téli szünetben.
A Répcelak nehezen lendült játékba, csupán az ötödik meccsén szerezte első pontjait – hazai pályán verte a Mórt. A folytatásban aztán elkezdte gyűjtögetni a pontokat, ám egészen furcsa sorminta alapján. Hazai pályán nem tudott hibázni, a hátralévő négy répcelaki meccsen mind a 12 pontot bezsebelte. Idegenben viszont egész ősszel csupán egy pontra futotta. A Répcelak nincs kieső helyen, de a 11. pozícióhoz inkább közelebb van a sereghajtók csoportja, mint a középmezőny.
- Elég erős edzésterv alapján készültünk az őszre, főleg az erőnlétre helyeztem a hangsúlyt - fogalmazott Varga József, a Répcelak trénere. - Így számítottam is arra, hogy az első néhány fordulóban a fiúk tompábbak, fáradtabbak lesznek. A folytatásban aztán talpra állt, már elfogadhatóan teljesített fiatal csapatom. A hazai mérlegünk egyenesen parádésra sikeredett. Azért pedig nem tudom leszúrni a srácokat, mert idegenből nem jöttek a pontok. Nem is nagyon jöhettek, hiszen a sorsolás szeszélye folytán szinte kizárólag az élcsapatokkal játszottunk idegenben: a Csákvárral, a Haladással, a Csornával, a Hévízzel, a Pápával. Két mérkőzést nagyon sajnálok. Az első fordulóban az újonc Körmendet fogadtuk, 12 perccel a vége előtt még 2-0-ra vezettünk, mégis kikaptunk. Meggyőződésem, ha a nyitómeccsen nyerünk, akkor sokkal szebb tavaszt produkálunk. A 13. játéknapon pedig éppen akkor mentünk Egerszegre, amikor szünet volt az NB I-ben, így egy bombaerős ZTE II-től kaptunk ki az utolsó pillanatban. Sokszor magunk is nehezítettük a helyzetünket, több meccset is emberhátrányban fejeztünk be. Összességében azt mondom, hogy a reális helyünket mutatja a tabella. A célunk egyértelmű: el kell kerülni a kiesést. Ami egyébként nem lesz könnyű feladat, hiszen tavasszal az élcsapatok jönnek Répcelakra, mi pedig a közvetlen riválisainkhoz utazunk. Ha a keret együtt marad, esetleg sikerülne erősíteni is, akkor szerintem teljesíthetjük a célkitűzést, sőt, ha minden összejönne, még a 8. helyet sem tartom elérhetetlennek. Ha viszont gyengül az állomány, akkor bajban leszünk. Egy rossz hírt máris elárulok: elsőszámú támadóm, Tóth I. Zsolt térdszalag-szakadás miatt a teljes tavaszt kihagyja. Végezetül annyit még elmondanék, hogy a fiúk hozzáállásával elégedett vagyok, és a körülményekre sem lehet panaszom - zárta Varga József.
Forrás: vasnepe.hu
- Minden esély elszállt a Várpalota bentmaradására
- “A gólhelyzeteket senki sem fogja helyettünk berúgni”- kikapott a Pápa II
- Bakony csoport: Sárváron nyert a Csorna
- Elkezdik a vasi csapatok is – A kis Hali a nagyokkal is megmérkőzik
- Csak a jobb csapatok ellen ment a Répcelaknak – A Bakony-csoport 9-12. helyezettjei
