Nehezen lendült játékba a Sárvár FC
ÉrtékelésSárvár FC 2012. jan. 4. 10:11
A középmezőny aljáról várja a pontvadászat tavaszi folytatását a Bakony-csoportban a Sárvár FC NB III-as labdarúgócsapata.
Az NB III-as labdarúgó-bajnokság Bakony-csoportjában a Sárvár FC – 14 mérkőzés után – a 9. helyen telel a 15 együttest felvonultató mezőnyben. A Sárvár nehezen kezdte a szezont, az első öt fordulóban mindössze három pontra, egy győzelemre futotta az erőből. Aztán lassan beindult a pontgyártás, egyre lopakodott feljebb a tabellán a csapat, a szezont pedig egészen kiváló formában zárta, utolsó négy meccsét ugyanis veretlenül, két győzelemmel, két döntetlennel tudta le. A tavaszi folytatást így 5 győzelemmel, 2 döntetlennel, 7 vereséggel biztató pozícióból várhatja.
“Nehezen kezdődött számunkra az idény, aminek azért több oka is volt – fogalmazott Németh József, a Sárvár FC rutinos trénere. - A nyári játékosmozgás után kis időbe telt, míg összeállt a csapat, főleg a középpályán voltak ilyen jellegű gondjaink. Aztán az utolsó három-négy meccs kivételével nem számíthattam a tavaly 17 gólig jutó Sinka Gáborra. Továbbá a sorsolás szeszélye folytán az első öt fordulóban játszottunk az éllovas Csákvárral, a második Haladással, illetve a harmadik Csornával… De szerencsére a gyatrára sikerült rajt nem törte meg a társaságot, sikerült kiegyenesednünk, egyre jobban összeálltunk. Olyannyira, hogy a dobogóra hajtó Hévíz vendégeként például bravúros győzelmet arattunk a hetedik fordulóban. Az őszi hajrá pedig már egészen elfogadhatóra sikeredett. Ettől függetlenül az utolsó két meccs számunkra szerencsétlenül alakult, hiszen Mosonmagyaróváron a házigazda egy buta 11-esből egyenlített a 90. percben, a zárófordulóban pedig hazai pályán 65 percig emberelőnyben játszottunk a Répcelak ellen, mégsem tudtunk begyötörni egy gólt, így két győzelem helyett két döntetlennel zártunk. Nem tagadom, van hiányérzet bennem az ősszel kapcsolatban, egyáltalán nem vagyok elégedett. A hazai pályán megszerezhető 21 pontból mindössze 10-et szereztünk meg – ennél mindenképpen több kell a tavasszal. Továbbá kevés játékosom futballozik gólerősen. A házi gólkirályunk, Osvald Márió 9 gólnál jár, az utána következők csupán háromnál. A célkitűzés a 8. hely megszerzése volt, ettől ugyan egy pozícióval le vagyunk maradva, de szerintem teljesíthető a terv. Igaz, rossz híreket hallok, hiszen a két remek képességű támadóm, Sinka és Osvald is sérüléssel bajlódik. Remélem, hogy számíthatok rájuk a tavasszal. Ha nem, akkor bizony nehéz szezon vár ránk. Nem állunk éppen rossz helyen a tabellán, de nemcsak a középmezőny, hanem a kieső pozíció is közel van. Ennek szellemében kell dolgoznunk a tavaszi felkészülésen. Szerencsére a körülményekre nem lehet panaszunk – elsősorban a városnak köszönhetően – rendezett viszonyok közepette működik a klub.”
(Forrás: vasnepe.hu)
