Hasonló folytatásban bíznak a Nyírbátoriak

ÉrtékelésNyírbátori FC 2012. jan. 3. 10:58

Az újonc Nyírbátor két forduló híján a teljes őszi szezonban vezette, és a téli pihenő alatt is vezeti a tabellát az NB III Tisza-csoportban. Az ősz értékelése mellett a téli felkészülési programról is beszélt a csapat edzője, Fogarasi Zoltán.

A bátoriak úgymond „rajt-cél győzelemmel” zártak a tabella élén, hiszen a tizenöt forduló közül tizenháromban vezették, vezetik a mezőny, csupán a hatodik és a hetedik játéknapot követően szorultak a második és a harmadik helyre. Aligha van ember a csapat körül, aki ne lenne elégedett az őszi produkcióval.

“A nyári felkérésemet követően sokáig a bizonytalanság övezte a magasabb osztálybeli indulásunkat, hiszen csak július vége felé vált biztossá, hogy szerepelhetünk az NB III-ban – kezdte az őszi szezon értékelését Fogarasi Zoltán. – Emiatt a keret kialakítása is elhúzódott egy kicsit, de szerencsénkre az a gerinc, ami most is alkotja a csapat vázát, akkor is vállalta volna a feladatok teljesítését, ha esetleg a megyei küzdelmekben vettünk volna részt. A jó szereplésünk ellenére a stabilitás terén azért van még hiányérzetem, hiszen néhány mérkőzésen éppen az éretlenségünk miatt nem tudtunk eredményesebben szerepelni. Hiába huszonhét és fél év az átlagéletkora a csapatnak, és hiába jó a fiatalok-idősek aránya, még mindig nagyon látszik, hogy sok játékosnak ez a második éve a harmadik vonalban, így az ebből eredő rutintalanságunk leginkább a kiélezett mérkőzéseken mutatkozott meg. Ettől függetlenül természetesen elégedett vagyok a csapat őszi szereplésével, amivel meg tudtunk felelni a vezetőség elvárásnak és célkitűzésének is, ami a jelenlegi első helyünk ellenére sem változott, így nyugodtan, de nem elkényelmesedve készülhetünk majd a tavaszi megmérettetésekre.”

“A kiegyensúlyozott szereplésünk azonban nem volt mentes a hullámvölgyektől sem, bár szerencsére ezekből a fordulókból is jól jöttünk ki – folytatta a tréner. – Három részre osztva az őszt nagyon jól látszik, hogy remekül kezdtük a bajnokságot, hiszen öt mérkőzés után tizenhárom pont állt a nevünk mellett, majd a következő öt találkozóból tizenkét pontot szereztünk meg. Az ősz záró szakaszában szerzett nyolc pontunk jelzi, hogy a végére kicsit megtört a korábbi lendület, mentálisan elfáradt a csapat, s itt ütköztek ki azok a hibák, amelyek a rutintalanságunkból adódtak. Ebben a szakaszban játszottunk egymás után a Kisvárdával, a Tiszakanyárral és a Hajdúszoboszlóval, amely csapatok a Cigánd és Létavértes mellett nagy eséllyel pályáznak akár a végső sikerre is. Ellenük már nem tudtuk azt a játékot nyújtani, mint a győztesen megvívott mérkőzéseken. Jellemző, hogy az előbb említett öt csapatból csupán csak Cigándot sikerült megvernünk, a másik négy csapattal szemben két döntetlen és két egy nullás vereség a mérlegünk. Az előzőekből, illetve az őszi eredményünkből adódóan bátran mondhatom, hogy csupán a Tiszalök elleni hazai döntetlenünk miatt éreztem csalódottságot. Azt is látni kell, hogy a mostani nagyon kiegyensúlyozott bajnokság, ahol egyik csapat ellen sem lehet biztosra menni, erős csapatok alkotják a mezőnyt.”

Nemcsak a tabellát vezeti a Nyírbátor, hanem a góllövőlista élén is bátori játékos áll, és bár a gólok döntő részét a Pálvölgyi Balázs-Erdei Zoltán páros szerezte, arra sem lehetett panasz, hogy a csapat ne támadófelfogásban játszott volna.

“Nagyon örülök annak is, hogy az elsőségünk mellett miénk a legkevesebb kapott gól, a második legkevesebb vereség, ami a védekezésünk stabilitását jelzi – mélyedt el a számokban Fogarasi Zoltán. – A szerzett gólok száma is eléri a mérkőzésenkénti átlag két találatot, ennek ellenére a támadó szekciónk teljesítménye miatt van a legnagyobb hiányérzetem, hiszen több kiélezett mérkőzésen hiányzott belőlük a kreativitás és a jó egyéni teljesítmény. Ez leginkább abban mutatkozott meg, hogy a góljaink hetven százalékát Pálvölgyi Balázs és Erdei Zoltán szerezte, amivel különösebb gond nincs is, csupán annyi, hogy ha nekik nem úgy ment a játék, akkor ritkán adódott olyan ember a csapatban, aki ilyenkor a hátára vette volna a gárdát. Ennek ellenére a játékosok zöme az ősz folyamán meglehetősen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, de időnként hiányzott belőlük az plusz, amivel a nehezebb mérkőzéseken hamarabb átlendülhettünk volna a holtpontokon. Dicséretes viszont, hogy újonc csapatként is felvállaltuk hazai pályán és idegenben egyaránt a nyílt, bátor, kezdeményező támadójátékot, viszont az is látszik, hogy a pontvesztésekkel járó mérkőzéseken a felállt védelem feltörése okozta a legtöbb nehézséget, úgyhogy a téli felkészülés egyik kardinális feladata lesz ennek a problémának az orvoslása. Örömteli viszont, hogy többször álltunk fel vesztes pozícióból, ami mutatja a csapat mentális erejét. Tisztában vagyok vele, hogy még több munkára és némi erősítésre lesz szükség, hogy az eddigieknek megfelelően szerepeljünk. A keret egyben tartása mellett, valamint szem előtt tartva a már meglévő csapategység fontosságát a támadó részleg mindenképpen erősítésre szorul, de túl nagy játékos mozgást nem tervezek, hiszen ennek nem is vagyok híve.”

A csapat a téli felkészülést január 11-én, szerdán kezdi innentől kezdve szerda-szombat ritmusban következnek az edzőmeccsek. A hétvégéken az együttes részt vesz a Stadion-Inner kupasorozatban, amelyen öt csoportmeccset, illetve továbbjutás esetén további két hétvégét tölthetnek a műfüvön a Nyírbátor labdarúgói.

További felkészülési meccsek
Január 25., 13 óra, Létavértes (Debrecenben)
Február 1., 18 óra, Tiszaújváros (idegenben)
Február 8., 13 óra, DVSC-DEAC (idegenben)
Február 15., 17 óra, Hajdúböszörmény (idegenben)
Február 22., 17 óra, Nyírsuli U19 (Nyíregyházán)
Február 29., 17 óra, Hajdúszoboszló (Hajdúböszörményen)

(Forrás: szon.hu)

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: