Kovács: Eredményesebbnek kell lennünk a folytatásban
ÉrtékelésIbrány SE 2011. dec. 28. 14:27
Kovács János, a Tisza-csoportban szereplő Ibrány SE vezetőedzője nyilatkozott a szon.hu-nak. A szakember csapata őszi értékelése mellett, az ibrányi focisták egyéni teljesítményükről is elmondta a véleményét.
– Amikor átvettem az ibrányi csapatot szemmel látható volt az önbizalomhiány és az, hogy a Kisvárda ellen történtek úgymond betették a kaput. Érezhető volt, hogy nem alakult ki megfelelő csapategység, ezt próbáltam meg helyretenni először az öltözőben majd a pályán is. Úgy ítélem meg, hogy a szezon hajrájára, az utolsó hat-hét mérkőzésre ez sikerült is, igaz, ekkor sem szereztünk még elegendő pontot. Szerkezeti problémáink is voltak, sok az azonos képességű és ugyanazon a poszton bevethető játékos, ebből adódóan vannak olyan szerepkörök, amit nem tudtuk megfelelő szinten betölteni. Ez azért jelentett hátrányt, mert a jelenlegi mezőny igen erős, sok a stabil, szervezett csapat, amelyek ki tudták használni ezen hiányosságainkat. Ami a labdarúgók egyéni teljesítményét illeti, azt nem mondhatom, hogy az edzéseken nem dolgoztak rendesen a srácok, ugyanakkor az őszi szezonban igazán jól és egyenletesen teljesítő labdarúgónk nem volt. A Tóth Norbert, Papp Ákos, Kántor Zsolt, Kató István kvartettre mindig számíthattam, de kritikusan szemlélve a mögöttünk hagyott időszakot, senkire nem lehet azt mondani, hogy a maximumot nyújtotta volna. Azt előrelépésnek tekinthetjük, hogy az utolsó hat mérkőzésünk mindegyikén legalább egyszer betaláltunk az ellenfelek hálójába, ekkor már fegyelmezettebben is játszottunk, és ekkor már több játékos is az átlag felett teljesített. A hajrában gyűjtöttük a pontjaink nagyobb részét, de az eredményességben feltétlenül javulnunk kell a folytatásra - nyilatkozta a szon.hu-nak Kovács János, az Ibrány SE vezetőedzője.
Az őszinél szebb tavaszban reménykedő egyesületi elnök is szóba hozta a folytatást.
– Nem vagyunk annyira lemaradva, hogy ne lehessen teljesíteni a kitűzött célt, bár az már bravúr lenne. Úgy gondolom, egy jó tavaszi rajttal az előttünk helyet foglaló két-három csapatot hamar meg tudnánk előzni, aztán ha stabilak leszünk és a hazai meccsek abszolválása mellett idegenben is szállítunk egy-két bravúrt, akkor felzárkózhatunk a középmezőnyhöz. Ha nem, az sem lenne baj, mert a legfontosabb az, hogy kiharcoljuk a bennmaradást, és utána építhetünk egy stabil csapatot. Ehhez már most meg kellene erősíteni a csapatot, a mezőnyben minden poszton szükségünk van erősítésre és frissítésre, már csak azért is, hogy a csapaton belül megfelelő versenyhelyzet alakuljon ki – beszélt a csapat előtt álló szezonról és a tervekről Móré Zoltán.
Az Ibrány NB III-as csapatának őszi mutatói
Az őszi végeredmény: 15. 15 3 1 11 19–33 10
Hazai pályán: 14. 7 1 1 5 5–17 4
Idegenben: 12. 8 2 – 6 14–16 6
Megyebeli csapatok ellen: 9. 9 2 – 7 9–20 6
Más megyebeli csapatok ellen: 6 1 1 4 10–13 4
A házi góllövőlista. 5 gólos: Kató István. 3 gólos: Reinaldo, Adriano. 2 gólos: Illak Ádám, Kovács Mihály. 1 gólos: Turóczi Csaba, Kántor Zsolt, Cafu, Fodor Gergő.
Forrás, fotó: szon.hu
