Plotár: Csatárposzton komoly erősítésre van szükség
ÉrtékelésSárisápi Bányász SE 2011. dec. 22. 13:26
A Sárisáp-TASK legénysége a hetedik helyről várja a tavaszi folytatást a labdarúgó NB III-ban. Az előrébb lépéshez több gólokra, no és csatárokra lenne szükségük.
A csapat a Sárisáp jogán nevezett a harmadik vonalba. Együttesüket olyan 19-23 év közötti tatabányai, illetve korábban itt nevelkedett játékosok alkotják, akik már kiöregedtek az ifjúsági korosztályból, de még a másodosztályú felnőtt csapat túl nagy kihívás lenne számukra. Mivel a Sárisáp az elmúlt idényben kiesett a harmadik vonalból, célként azt fogalmazták meg, hogy maradjanak benn a Duna-csoportban, továbbá látszódjon a fiúkon az elvégzett munka és egyre feljebb lépjenek.
– A srácok többségét ismertem, hiszen a TASK-ban nevelkedtem, tudtam, ki mire képes. A hetedik helyezésünkkel elégedett vagyok. Fizikailag megfelelően felkészültnek mutatkozott a csapat, a fiúk megfelelő partnereknek bizonyultak, az edzéseken szorgalmasan és fegyelmezetten dolgoztak – mondta Plotár Gyula vezetőedző, majd így folytatta az értékelését:
– A megszerzett huszonöt pontunkból tizennégyet idegenből hoztunk haza, az viszont elgondolkodtató, hogy a “hazai” környezetben csak tizenegyet gyűjtöttünk. Azért kérem idézőjelbe tenni a hazai pályát, mert az Erőmű sporttelepén többen most fociztak először. A játékosok gyakran arra fogták az eredménytelenséget, hogy a pálya talaja nem éppen ideális, a játéktér nagyobb a megszokottnál. Nem értek velük egyet, hiszen az ellenfélnek is ott kellett játszaniuk. Igyekszünk alkalmazkodni és tavasszal majd több pontot gyűjteni saját közönségünk előtt.
Plotár Gyula szerint az ősszel a csapat védekezése rendezettnek tűnt, a középpálya is szervezettnek, ez együttes erős részének bizonyult. Viszont a támadók már kevés dicséretet érdemelnek.
– Egy csapat erejét az mutatja, milyen a kispadja. Sajnos, ritkán állt a rendelkezésemre minőségi csere. Jó lenne, ha minden poszton két hasonló képességű játékosra számíthatnék. A legégetőbb gondunk, hogy a csatáraink ritkán találtak a hálóba. Mindenképpen jó lenne legalább kettőt igazolni. Jómagam is csatárként játszottam korábban, így én is a támadófoci híve vagyok. Nem csak az a célunk, hogy a tavasszal még eredményesebben szerepeljünk, szeretnénk az NB II-ben játszó Duna FC Tatabányának is játékosokat adni. Vincze István szakmai igazgató és Kiprich József vezetőedző többször ellátogatott a mérkőzéseinkre, figyelik az ügyes labdarúgóinkat. Köszönöm a támogatóinknak és Horváth Imre edzőtársamnak is, hogy jó szerepléshez segítették a csapatot. Bízom abban, hogy jövőre ismét előrébb tudunk lépni – fűzte hozzá Plotár Gyula.
Forrás: kemma.hu
