Miskei: Maximálisan elégedett vagyok
ÉrtékelésDorogi FC 2011. dec. 19. 20:59
Miskei Attila, a Dorogi FC vezetőedzője nyilatkozott az NB3.hu-nak. A tréner elmondása szerint nem gondolta volna, hogy ilyen előkelő helyen zár a bajnokság első felében a csapata.
- Megmondom őszintén, hogy nem gondoltam volna azt, hogy a bajnokság első felében a harmadik helyen fogunk végezni. A szezon elején meghatároztuk, hogy az 1.-5 hely valamelyikén akarunk zárni. Így ezzel a harmadik hellyel maximálisan elégedett vagyok, mint ahogy a játékosaim teljesítményével is. Nem tudnék külön senkit sem kiemelni, hiszen csapatként voltunk képesek mérkőzéseket nyerni. Nagyon bízom benne, hogy tavasszal is gyűlni fognak a pontok és előkelő helyen zárhatjuk a bajnokságot. Úgy néz ki, hogy a téli felkészülés során két új játékos érkezik hozzánk – nyilatkozta az NB3.hu-nak, a Dorogi FC vezetőedzője, Miskei Attila.
