Pápa II: Sértődött visszajátszók, sportszerűtlenség – Az idény végére lett rend
ÉrtékelésLombard Pápa Termál FC II 2011. dec. 16. 10:33
A Lombard Pápa II együttese csak a 7. helyen zárta a Bakony-csoport őszi szezonját. Nagy Mihály vezetőedző a naplo-online.hu-nak nyilatkozva több nehézségről is beszélt az elmúlt hónapok kapcsán.
Az előző idényben a bajnoki címért volt versenyben a pápai ligacsapat, amely ezúttal is jól kezdett, a jövő évi folytatást mégis csupán a középmezőnyből várhatja.
Nagy Mihály edző: - A nagy átalakulás már januárban elkezdődött, sokan távoztak az első csapat keretéből, így tisztában voltunk vele, hogy nehezebb időszak jön. Az igazi változás aztán nyáron következett be, nyolc játékosunk ment el, a keretet fiatalokkal töltöttük fel, minőségi igazolás nem volt. Gondoltam, hogy ezúttal nem rólunk szól majd a bajnokság, erős, szervezett játék kialakítására törekedtem, s kellemes meglepetésre jó rajtot és látványos futballt kaptam. Aztán elkezdődött az iskola, és a napi felkészülési programunkat a tanulói elfoglaltságokhoz kellett igazítanunk. Nehezebb periódus következett, sorban játszottuk a rangadókat és nem jöttünk ki belőle jól. Az NB I-es együttesből visszajátszók produkciója vegyes volt, olykor tolták a gárda szekerét, máskor sértődötten futballoztak. Egymás után háromszor kaptunk ki, a hévízi vereség fájó volt, a ZTE II elleni találkozóra pedig sportszerűtlenül készültek a játékosok. A hajrára szerencsére rendeződtek a dolgok, s jól zártunk. Ha nincsenek a fent említett nehézségeink, dobogón telelünk. A ZTE-meccs kivételével mindig szervezett, minőségi focit játszottunk.
Forrás: naplo-online.hu
