Több mint 200 milliós támogatást kap a Szekszárd
HírTOLLE UFC Szekszárd 2011. dec. 13. 15:08
A régió legnagyobb összegű támogatásában részesül a Tolle Szekszárdi UFC labdarúgó-csapata a társasági adóból levonható sporttámogatások révén.
A Magyar Labdarúgó Szövetség jóváhagyta az egyesület sportfejlesztési programját, így több mint kétszázmilliót kap a megyeszékhely patinás, egykor szebb napokat is látott klubja. Az adóforintok nagy része infrastruktúra fejlesztésre mehet, kisebb szelet jut majd az utánpótlás-neveléssel kapcsolatos feladatokra, illetve a személyi ráfordításokra.
- Szeretném hangsúlyozni, hogy nem az én érdemem, a Szekszárdi UFC aratja le a babérokat. Az elmúlt tíz év áldozatos tevékenységét ismerte el az MLSZ elnöksége. Ebben benne van a gyerekek, a szülők és az edzők munkája is. A támogatással az elkövetkezendő évek fejlődését alapozhatjuk meg. Rövid időn belül szeretnénk régiós utánpótlás központtá válni, ehhez immáron a feltételek is adottak lesznek, gondolok itt elsősorban a létesítmény helyzetünkre. A gimnáziumi sportosztály már jól működik, így minden akadály elhárult a terveink elöl – hangoztatta Fehér Attila, a szekszárdi csapat ügyvezetője.
A nyertes pályázat nem jelent automatikusan pénzt, csak jogosultságot. Az egyesületnek december 20-ig kell beszednie a juttatást.
- Büszkeséggel tölt el, hogy ekkora pénzösszeget tudtunk a régióba hozni. Fontosnak tartom, hogy szekszárdi cégek, szekszárdi emberek végezzék a munkát, helyi embereknek teremtsünk munkahelyeket. A kivitelezésnél azok a cégek, vállalkozások élveznek előnyt, akik korábban segítették egyesületünket – folytatta Fehér Attila. – A létesítményeink olyan állapotba kerülhetnek, hogy komoly alapot jelentenek majd a működésben. Körülbelül 12 ezer négyzetméter edzőterületet újítunk fel, a centerpályán egyelőre csak gyepfelújítást tervezünk, a lelátóhoz sem fogunk hozzányúlni. Nagy kihívás a pályázati célok megvalósítása. Rengeteg egyéb közösségi célt fogalmaztunk meg, melyek realizálódhatnak a sikeres versenyeztetéssel. Megnyílik a lehetőség színvonalas mérkőzések, tornák lebonyolítására. Eddig szerény költségvetés mellett magas hozzáadott érték, és alázatos szakmai munka jellemezte a klubot. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy egyesületünk munkáját elismerték.
Az infrastruktúra-fejlesztéshez az önrészt a város biztosította. A sokszor lesajnált és félreállított egyesület most példát mutathat azoknak, akik nehéz helyzetbe hozták Szekszárdon a labdarúgást.
A megvalósuló infrastruktúra-fejlesztések
Felújított és kibővített öltözők; modern kiszolgáló helyiségek; megújuló pályák szerepelnek a tervek között. Teljesen megújul a klub által használt szocreál öltözőtér. A jelenleg büféként üzemelő épületet szintén felújítják, a kispályás bajnokság résztvevői, és a vendégcsapatok használhatják majd az építményt. A régi vendéglátó egység mellett egy teljesen új sportpresszó várja majd a vendégeket, valamint a megnövekedett kapacitást kiszolgáló – főleg labdarúgók és atléták által használatba vett – vadonatúj öltöző lesz a bázisa a fiatal focistáknak. A jelenleg használaton kívüli, egykori katlan helyén két kisméretű füves labdarúgó pálya lesz kialakítva.
Forrás, fotó: szufc.hu
