A Haladás II gólzsákja: Ennek a csapatnak fel kell jutnia!

HírSzombathelyi Haladás FC II 2011. dec. 11. 14:16

Véget ért az őszi szezon, téli pihenőre vonulnak a labdarúgók. Amit vélhetően nagyon sajnál Ugrai Roland, a Haladás játékosa, aki remek formában futballozott, vezeti az NB III-as góllövőlistát.

Az ősz remekül sikerült a Haladás második, NB III-as csapatának. A zöld-fehérek második helyen telelnek a tabellán, csupán két egységgel lemaradva az éllovas, 37 pontos Csákvár mögött. A jól sikerült szezonból alaposan kivette a részét Ugrai Roland: a támadó 11 gólig jutott, így – a csornai Nyerges Lászlóval holtversenyben – vezeti a Bakony-csoport góllövőlistáját. A 19 esztendős, békéscsabai születésű, Illés Akadémián nevelkedett futballistát 2015 nyaráig köti szerződés a Haladáshoz. Eddig 8 mérkőzést játszott az élvonalban, két gólt rúgott.

- Az NB III-ban szerintem mögöttem, és a csapat mögött is egészen jó szezon áll - fogalmazott Ugrai Roland. - A Haladás II-nek fel kell jutnia az NB II-be, és szerintem jó úton haladunk céljaink teljesítése felé. Örülök, hogy vezetem a góllövőlistát, de a legfontosabb az, hogy a a Haladás II. jövőre a második vonalba nevezhessen. Én egész héten együtt készülök az NB I-es kerettel, és ha nem kerülök be a mérkőzésre nevezett szűk létszámba, akkor pénteken már az NB III-as edzést látogatom, hétvégén pedig a Haladás II-ben futballozom. Az ősszel csupán kétszer léphettem pályára az NB I-ben, és bevallom, egyszer sem futballoztam túl jól. Márpedig a rövidtávú célom az, hogy stabil tagja legyek a szűk NB I-es keretnek. A tavasszal teszem tovább a dolgomat, ha kell, akkor az NB III-ban – ott is adott a komoly feladat-, szeretném bizonyítani, hogy érdemes vagyok a Haladás mezére az NB I-ben is.

Forrás: vasnepe.hu

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: