“Sárisápon az első öt a cél” – A Duna-csoport 5-8. helyezettjei
ÉrtékelésDuna, ESMTK, Soroksár SC, Százhalombattai LK, Sárisápi Bányász SE 2011. dec. 8. 12:40
A Sárisáp teljesen újjáépített csapattal vágott neki az idei szezonnak, de ahogy szokták mondani: evés közben jön meg az étvágy. Tavasszal már a dobogó körül toporogna Plotár Gyula csapata.
5. Soroksár SC: A szezont még Kiss Zoltánnal kezdte a Soroksár, de a hetedik forduló után Pandur Tamás vette át a budapesti együttes irányítását. Hét fordulót követően csak tizedik volt a Soroksár, nem túl acélos teljesítményével, kilenc begyűjtött ponttal. Az idény második felére megtáltosodott az együttes, amely a következő csak egyszer a Pénzügyőrtől kapott ki. Összességében elégedettek lehetnek Soroksáron, hiszen a jó hajrának köszönhetően még a dobogó is elérhető lesz tavasszal.
6. ESMTK: Köztudott, hogy az ESMTK a bajnoki címre és a feljutásra hajt idén, bár ez a csapat teljesítményén nem látszódott. Többnyire jól teljesített az együttes, de volt pár érthetetlen vereségük, amelyet a szurkolók is nehezen emésztettek meg.
7. Sárisápi Bányász SE: Plotár Gyula a tavalyi kieső Sárisáp együttesét építette újjá nyáron. Jól sikerült: “Ez a csapat kiesett csont nélkül tavasszal, új csapatot építettünk. Az elsődlegesen ez volt, illetve a biztos bent maradás. Az összes régi ifi játékosom játszik nálam, ennek külön örülök. Fiatal az átlagéletkora a csapatomnak, sokan nem játszottak korábban, ezért ez plusz nehézséget jelentett számunkra. Sikeres volt a szezon, elégedett vagyok. Volt egy egészséges lemorzsolódás a keretünkben, 16-an maradtunk. Tavaszra szeretnénk hasznos, meghatározó játékosokat igazolni, ha ez sikerül, akkor az első ötbe kell kerülnünk. Posztokra kell erősítenünk, elég komoly az érdeklődés a csapat iránt, szerintem tudunk majd válogatni. Az első három nagyon elment, de a negyediktől a tizedikig elég sűrű a mezőny. Izgalmas tavasz jön!” – mondta Plotár Gyula az nb3.hu-nak. A Sárisáp 25 pontot gyűjtve a hetedik helyen végzett ősszel.
8. Százhalombattai LK: Károlyi Róberték elandalogtak ősszel a középmezőnyben. A csapat tetszetős futballt játszott, mivel rendre sok gól esett a találkozóikon. Az SZLK a nagy győzelmek mellett, nagy verésekbe is belefutott. Ilyen volt például, amikor az utolsó fordulóban 7-1-re kikaptak Újbudán. A csapat egyébként a csoport negyedik legeredményesebb támadójátékát produkálta, 30 góllal.
