Az ősz végére elfáradt a Léta – A Tisza-csoport 5.-8. helyezettjei
ÉrtékelésBaktalórántháza VSE, Hajdúszoboszlói SE, Létavértes SC 97', SE Kemecse 2011. dec. 8. 14:45
Kemecsén edzőváltásba torkollott a csapat visszafogott őszi produkciója, a Baktalórántháza szinte lemásolta tavaly őszi teljesítményét. Az őszi szezon végére elfáradt a jó ideig élen is álló Létavértes.
8. Baktalórántháza: A Bakta igen rapszodikus őszt produkálva futott be a nyolcadik helyre, hiszen két ízben is képes volt nyolc gólt rúgni egy meccsen (A Sárospatakot 8-2-re, a Tuzsért 8-2-re verte), és 4-0-val küldte haza a Tiszalököt is, hét győzelme mellett ugyanakkor hét vereség is becsúszott Tóth János csapatánál. Mindent összevetve a lórántháziak egyáltalán nem zártak rossz őszt, tavalyi hetedik helyezésükhöz képest egy helyet rontottak.
7. Kemecse: nem sikerült megismételnie tavaly tavaszi menetelését a Kemecsének idén ősszel. A klubnál nem igazán jöttek az eredmények, olyannyira, hogy október végén megköszönték Mirgai László vezetőedző munkáját. A klubnál az elsődleges feladat az új edző megtalálása lesz ennek okán. Annak dacára, hogy edzőváltásra került sor a klubnál, Mirgai irányításával sem produkált tragikus őszt a csapat, a tréner munkáját a Nyírbátor elleni 4-0-s vereséget követően köszönték meg. A csapat immár nélküle, a következő körben produkálta legjobb játékát, és 8-0-ra kiütötte a Sárospatakot. és hogy mennyire kiegyensúlyozott a Tisza-csoport, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a hetedik helyen telelő együttes mindössze két góllal lőtt kevesebbet az éllovas Nyírbátornál.
6. Létavértes: A DVSC-TEVA fiókcsapatának is tekinthető Létavértes volt az idei ősz egyik üde színfoltja. A főként tehetséges fiatalokból álló, Sándor Csaba által irányított gárda jó idieg vezette is a bajnokságot, ám a szezon végére kicsit elfáradt a csapat. A visszaesés oka, hogy az utolsó fordulóban nem tudott győzni Sándor Csaba együttese, emiatt pedig egészen a hatodik helyig esett vissza. Mindemellett a Léta egyike azon két csapatnak, amely le tudta győzni a listavezető Nyírbátort, így mindenképpen dícséretet érdemel produkciójáért.
5. Hajdúszoboszló: A tavaly őszhöz képest helyezésben nem, de teljesítményben mindenképpen komoly előrelépés tapasztalható a HSE-nél. Szűcs János tréner nagyon jól összerakta csapatát, amelyet igen nehéz volt megverni a szezonban, a jól muzsikáló védelmet dicséri, hogy a Szoboszló mindössze négyszer kapitulált ősszel. Bár a bajnokságot a később pofozógéppé váló újon Sárospatak elleni vereséggel kezdte a gárda, fokozatosan belelendült, és megérdemelten telelhet az ötödik helyen.
