Benus: A támadójátékunkon van még mit csiszolni – A Mátra-csoport 9-12. helyezettjei
ÉrtékelésFelsőtárkány SC, Gyöngyös AK-Ytong, Salgótarjáni BTC, Vasas-Híd II 2011. dec. 7. 17:30
Benus Ferenc szerint a Gyöngyös AK-YTONG együttese sokkal többre is képes, mint azt az eddigi eredményi mutatják.
9. Salgótarjáni BTC: A salgótarjáni csapat két gólgazdag mérkőzéssel kezdte meg az őszi szezont, azonban az együttes kedvelőinek legnagyobb bánatára mindkét bajnokin vereséget szenvedtek. Az első győzelmük a negyedik fordulóban született meg. Ezt követően szépen gyűlni kezdtek a pontok. A Németh Gyula vezette csapat nem játszott döntetlent a bajnokság első felében, hét győzelme mellett hétszer szenvedett vereséget.
10. Vasas SC II: Győzelemmel kezdte az őszi szezont a Vasas II együttese, majd a második fordulóban vereséget szenvedett, ezt követően azonban ismét ritmusba jött a csapat és zsinórban négy mérkőzésen győzni tudott. A szurkolók legnagyobb bánatára ezután egy gyengébb időszak következett, de ettől függetlenül a kieső helyektől távol, a tizedik helyen várhatja a tavaszi folytatást.
11. Felsőtárkány SC: Az őszi szezon első részében nagyon gyengén szerepelt a felsőtárkányi csapat, hiszen a hetedik fordulóig mindössze három pontot tudott szerezni, ezt követően azonban egy öt mérkőzésen át tartó győzelmi sorozat következett. A Mátra-csopot tabellájának tizenegyedik helyét elfoglaló együttes húsz pontot gyűjtött a bajnokság első felében.

12. Gyöngyös AK-YTONG: A negyedik fordulóig nem sikerült pontot szereznie a Gyöngyös AK-YTONG együttesének. - Nem úgy indult a bajnokság ahogy azt szerettük volna. A felkészülés során több nehézségünk is adódott, több játékosunk is sérüléssel bajlódott. Úgy gondolom, hogy a negyedik mérkőzésre összeállt a csapat, bár ezt az eredmények nem feltétlenül tükrözik. Ebben a csapatban sokkal több van, mint azt elsőre gondolhatná az ember, amikor ránéz a tabellára. Mi kaptuk a harmadik legkevesebb gól a csoportban, ami a védelmünket dicséri, a támadójátékunkon azonban van még mit csiszolni – nyilatkozta a Gyöngyös AK-YTONG vezetőedzője, Benus Ferenc az NB3.hu-nak.
