Az újonc Hajdúböszörmény a középmezőnyben szórta a gólokat – A Tisza-csoport 9-12. helyezettjei

ÉrtékelésDEAC-Szertár Sportbolt, Hajdúböszörményi TE, Nagyecsed RSE, Tisza, Tuzsér SE 2011. dec. 7. 12:03

Négy csapatból kettőt sem a 9 és 12. hely közé vártunk a szezon elején. A Nagyecsed bajnoki cím után keresi régi önmagát, míg a Hajdúböszörmény volt NB II-es csapatként szerepel elváráson alul.

9. Nagyecsed RSE: Hamar lecsengtek az elmúlt év sikerei Nagyecseden. Feczkó Tamásék egy éve őszi bajnokok voltak, majd a bajnokságot is megnyerték tavasszal. A nem várt sikerek ellenére azonban nem tudott előrelépni a csapat, sőt inkább visszaesett. Szigorúan a teljesítményt nézve nagyot fordult a világ Nagyecseden. Huszonkét ponttal csak kilencedik a csapat.

10. Hajdúböszörményi TE: Az újonc Hajdúböszörmény nem támasztott nagy elvárásokat maga elé a szezon kezdetén. A még Lajos Ferenc irányításával rajtoló HTE a középmezőny elejét jelölte ki a téli pihenőre, de a céloktól elmaradt az újonc teljesítménye. Edzőváltáson esett át az együttes és végül csak tizedik lett az őszi idény végén. “Korántsem vagyok elégedett, hogy a tavaszi folytatást a tervezett hetedik hely helyett csak a tizedikről várjuk, ezért a téli felkészülést új irányvonal mentén tervezem, hogy tavasszal a böszörményi foci méltó helyére kerüljön ebben az osztályban” – mondta az utolsó bajnoki mérkőzést követően Papp Ferenc, vezetőedző. A megszerezhető 45 pontból 21-ez gyűjtött be a HTE. Hat győzelem mellett, három döntetlent és hat vereséget szedett össze a csapat a szezon során. A csapat legeredményesebb játékosa a 12 gólos Nagy Dávid volt.

11. DEAC-Szertár Sportbolt: A debreceni illetőségű egyetemi csapat újoncként érkezett a mezőnybe. A Sáfár László által irányított együttes kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, ezt a statisztikák is bizonyítják. Öt győzelem, öt döntetlen, öt vereség a mérleg, nem is lehetne ennél kiegyensúlyozottabb. Kiesési gondjaik valószínűleg nem lesznek, de a feljebb lépés is merész álom lehet a DEAC-nál.

12. Tuzsér SE: A Tuzsér a második olyan csapat a Tisza-csoportban, amely vagy nyert vagy vereséget szenvedett szezon során. Döntetlent ugyanis nem játszott a gárda. Nem lehet büszke a csapat őszi teljesítményre senki, mivel a záró fordulóig mindössze háromszor tudott pontot szerezni a Tuzsér, ráadásul csak hét gólt lőttek 14 forduló alatt. Az utolsó játéknapon viszont parádés győzelemmel zártak, 5-1-re verték a kiesőjelölt Tiszalököt.

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: