“Két meccsen nincs esélyünk az Újpest ellen” – Barna László a Kaposvár II-Újpest előtt
BeharangozóKaposvári Rákóczi FC II 2011. nov. 30. 9:45
A kis Rákóczi szerdán 13 órától hazai pályán, szombaton pedig idegenben meccsel a nyolc közé jutásért az NB I-es Újpest FC-vel.
Döntetlennel zárta a Rákóczi II a Dráva-csoport őszi szezonját. A zöld-fehérek hazai pályán nem bírtak a Balatonlellével: végig ők irányították a játékot, de nem találtak be a vendégek hálójába. A találkozón komoly sérülést szenvedett Haruna, és a lefújás után is feszült volt a hangulat. “Elvesztettem egy olyan emberemet, akivel az Újpest ellen nagyobb esélyem lett volna. Nekünk nincs esélyünk úgy, hogy kétmeccses a párharc. NB I-es csapat ellen játszunk, de mindent elkövetnek majd a srácok, hogy megnehezítsék az lilák dolgát” – mondta a Kaposvári Rákóczi FC II edzője, Barna László.

Zoran Szpisljak hat játékost kénytelen nélkülözni. Vezetőedzőnk továbbra sem számíthat azokra a játékosokra, akik a Győr elleni mérkőzés előtt sem álltak rendelkezésére különböző sérülések miatt. Tehát Vermes Krisztián, Litauszki Róbert, Simon Krisztián, Dvorschák Gábor és Egerszegi Tamás is kénytelen kihagyni a Kaposvár II elleni találkozót.
Zoran Szpisljak, az Újpest FC vezetőedzője a meccs előtti nyilatkozatában elmondta, hogy nagyon nehéz mérkőzésre számít a rendkívül motivált kaposváriak ellen.
Magyar Kupa, nyolcaddöntő:
Kaposvári Rákóczi FC II – Újpest FC 13:00
Kaposvár, vezeti: Berke Balázs (Kepe, Kulman)
Az NB3.hu tippje: 1-1
Forrás: rakoczifc.hu / ujpestfc.hu
