Jól vizsgázott otthon az ESMTK
ÖsszefoglalóESMTK, Lindab Törökbálinti TC 2011. nov. 29. 16:48
Sikerült szépen zárnia az őszi utolsó bajnoki mérkőzését az ESMTK együttesének, amely a 15. fordulóban a Törökbálinti TC együttesét ütötte ki 4-0-ra.
A fiatalon, 30 éves korában, balesetben elhunyt Gajda István emlékére gyászszünettel kezdődött a mérkőzés.
Rögtön támadólag lépett fel az ESMTK és már a 2. percben Szabó Gábor be is talált, de a gól érvénytelen volt les miatt.
8. perc: Egy lepattanó labda Szabó Gábor. elé került, aki 12 méterről, a jobboldalról a kapu jobboldalába bombázott, így 1-0-ra vezettek a hazaiak.
33. perc: Szakolczai-Sándor adott jól középre a baloldalról, Szabó Gábor kilépett, elhúzta a kapus mellett a labdát és jobbal a kapu jobboldalába gurított, ezzel már 2-0 volt az állás.
39. perc: Szakolczai-Sándort szerelték szabálytalanul a 16-oson belül, 11-es. A büntetőt azonban Szabó kihagyta
50. perc: Szabó észrevette, hogy kinn áll a kapus, 22 méterről kapura nyeste a labdát, de az a bal kapufa mellé szállt.
55. perc: Jobboldali szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak 20 méterre a kaputól. Pinkóczi rúgta el a labdát – Frohner zavaró repülést végzett a kapu előtt – mely a jobb kapufa mellett behullott a kapuba. 3–0
76. perc: Szabó lövése visszapattant a bal kapufáról, Szakolczai-Sándor ismételt, de a gólvonalon álló vendégvédőt találta el.
89. perc: Szabó beadása után Kóbor mellre vette a labdát, majd 7 méterről a kapu baloldalába lőtt. 4 – 0
ESMTK – Törökbálinti TC 4-0 (2-0)
Budapest, 200 néző, V: Csejtei
ESMTK: Bonica – Vojtekovszki, Pintér D., Nemes, Pinkóczi – Kazi (Nagy D. 83.), Áder (Puskás 76.), Nagy R. (Kóbor 65.), Frohner – Szabó G., Szakolczai.
Vezetőedző: Turi Zoltán
Törökbálinti TC: Vermesy – Sipos, Csányi, Horváth, Major (Heller 46.) – Gáznár (Kató 69), Dudu, Antal (Király 75.), Tóth – Kovács, Csintalan
Vezetőedző: Sebők Vilmos
Gól: Szabó (8., 33.), Pinkóczi (55.), Kóbor (89.)
Forrás: esmtk.gportal.hu
