Tovább nyomul a Csorna – A ZTE II-t is bedarálták

ÖsszefoglalóCsornai SE, ZTE FC II 2011. nov. 24. 12:03

Tovább tapad az éllovas Csákvárra és a második Haladás II csapatára a Csorna a Bakony-csoportban. A kisalföldiek a 14. fordulóban a ZTE II együttesét fogadták, és bár a mérkőzés elején nehezen vették fel a ritmust, a csornaise.hu beszámolója szerint a fordulás után szétzilálták ellenfelüket, és végül magabiztos, 2-0-s győzelmet arattak.

Az első félórában nem igazán találta a ritmust a csornai csapat, kiegyenlített játék folyt a pályán. A 31. percben Jakab Á. a saját tizenhatosa előtt szerelt, majd Nyergessel játszott össze, a visszakapott labdát a szinte az egész pályát végig sprintelő csornai védő a kapuját messze elhagyó Vörös mellett hosszan tolta el, így odalett a lehetőség. A 42. percben Dorogi és Nyerges bolondította meg a zalai védelem bal oldalát, majd előbbi jobbösszekötő helyéről leadott lapos lövését lábbal mentette Vörös.

A második játékrészre felpörgött a Csorna, amely a helyzetek száma mellett gólokban is megmutatkozott. A 49. percben Nyerges ugratta ki Molnár G.-t a bal oldalon, a középre tett labdát elvétették a védők, így az akciót a második hullámban továbbkísérő Nyerges 12 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. 1-0. Az 54. percben Véghelyi remekül ívelt Dorogi elé, aki a kifutó kapust megelőzve szorongatott helyzetből kapu mellé emelt.

A 60. percben Véghelyi szögletét Nagy Szabolcs senkitől sem zavartatva 7 méterről kapu fölé fejelte. A félidő derekán Dorogi remekül szöktette a jobb szélről keresztbeinduló Molnár A.-t, a frissen beálló szélső lefutotta őrzőjét, ám lapos lövésére bravúrral leért a vendég kapus. 5 perccel később azonban már senki sem segített a zalai csapaton: ekkor Nyerges tálalt Molnár A. elé, aki kissé jobbról 13 méterről bombagólt zúdított a hosszú felső sarokba. 2-0. A 82. percben Dorogi nagyszerű helyzet felismeréssel a jócskán kint álló kapus felett szinte a félpályáról kísérelt meg gólt szerezni, ám emelése célt tévesztett.

A csornai együttes a szünet után bemutatott lendületes futballjával valósággal szétzilálta a zalaegerszegiek védekezését, így teljesen megérdemelten gyűjtötte be a 3 pontot utolsó őszi hazai mérkőzésén.

Csornai SE – ZTE FC II 2-0 (0-0)

Csorna 200 néző, vezette: Sándor

Csorna: Lőre – Simita, Jakab Á., Fenyő, Nagy Szabolcs, Dorogi, Horváth A. (Kiss M.), Véghelyi, Molnár G., Maidics (Molnár A.), Nyerges (Kiss A.) vezetőedző: Varga Péter

ZTE: Vörös – Switzer, Mavolo, Hervas, Kovács, Németh (Juhász), Csordás (Salamon), Jasarevic, Delic, Milosavljevic, Krajczár (Kiss B.) vezetőedző: Preisinger Sándor

gólszerzők: Nyerges (49.), Molnár A. (72.)

jók: mindenki illetve Vörös, Delic, Csordás

Varga Péter: Mai ellenfelünk helyzet nélkül futballozta végig a mérkőzést, csapatom pedig a második félidőben meghálálta lelkes közönségünk kitartását. Ezzel a győzelmünkkel köszöntjük régi-új elnökünket.

Preisinger Sándor: A játék képe alapján mást eredményre számítottunk, de lehetőségeinket nem értékesítettük, így nem lehetett más a vége.

Forrás: csornaise.hu

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: