A Salgótarján három helyet előrelépve már a hetedik pozícióban

EredményekDVTK II, Mátra, Salgótarjáni BTC 2011. nov. 21. 17:36

A Salgótarján 1-1-es félidőt követően Novák János 80. percben esett találatával 2-1 arányban győzte le a vendég Diósgyőri Tartalék csapatát. A DVTK már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést, Bocsi Zoltán vezetőedző szerint a korai gól után kihagyott helyzetek bosszulták meg magukat, és vezettek a vereséghez. A Salgótarján győzelmével három helyet ugrott előre a tabellán.

Salgótarjáni BTC – Diósgyőri VTK tartalék 2-1 (1-1)

Salgótarján, 200 néző. V.: Szigetvári.
Salgótarján: Lázár – Sulcz, Jeney (Csépe), Kovács Z. (Oláh), Kerényi, Birincsik, Szűcs D., Novák, Stark, Puszta, Galbács. Edző: Horváth Gyula.
DVTK tartalék: Herceg – Somogyi, Czégel, Nagy T., Czető, Szőllősi (Hornyák), Demkó, Illés, Szabó P., Szabó D., Tóth (Szabó Zs.). Edző: Bocsi Zoltán.
G.: Kovács, Novák, ill. Tóth.
Jók: Jeney, Birincsik Szűcs, Novák, ill. senki.

Horváth Gyula: – Jó iramú küzdelmes mérkőzést játszottunk, a látottak alapján megérdemelt az egy gólos győzelmünk.

Bocsi Zoltán: – Korai vezetésünk után sorra kihagytuk a helyzeteinket ami végül megbosszulta magát. Háromszor jutottunk túl a hazaiak kapusán, mégis csak egy gólt sikerült lőni. Sajnálom a vereséget, mert ebben a rendkívül tartalékos összeállításban is megnyerhettük volna a mérkőzést. Ehhez csak az a kis plusz kellett volna, hogy valaki átlag fölötti teljesítményt nyújtson.

Fotó:sbtc.gportal.hu

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: