A gyenge formájú Dunaharaszti a Csepellel sem bírt – videó
ÖsszefoglalóCsepel FC, Dunaharaszti MTK 2011. nov. 21. 10:13
Vasárnap 13 órakor a Csepel csapatát látta vendégül a bajnokság tizennegyedik fordulójában a Dunaharaszti MTK együttese. Mindkét csapat kisebb gödörben volt az utóbbi hetekben, ezért ezúttal igazán élvezetes, harcos kilencven percre számíthatott a nagy hideg ellenére is szépszámú nézősereg - vezette fel a mérkőzés tudósítását a Dunaharaszti MTK hivatalos honlapja.
Winnersport NB III Alföld-csoport, 14. forduló:
Dunaharaszti MTK – Indotek Csepel FC 0-0
Dunaharaszti, 300 néző.
DMTK: Szappanos Péter, Lázár Szabolcs, Rétsági Ákos, Ughy Márk, Riba Zoltán Dániel, Mészáros Dániel (Kovacsik Tibor 80.p), Kovács Márton, Dallos Gábor, Dabasi Károly, Patkó György (Dobesch Bálint 25.p, Szemán Lajos 62.p), Varga Csaba
Csepel: Juhász Gergely, Németh József, Haraszkó Sándor, Sarnyai Róbert Tamás, Horváth Norman, Krupár Zsolt, Teplán János (Tőke Krisztián 89.p), Németh Gábor, Fodor Attila (Vejmola Tamás 46.p), Süveges Gábor (Plausin Gergely 72.p), Bozsik Viktor
Nem sokat teketóriáztak a gárdák, rögvest egymásnak estek. Többnyire leragadtak a félpályán, hiszen mindkét védelem magabiztosan szűrte meg a támadásokat. A 6. percben a Csepel előtt adódott az első veszélyes helyzet. Egy jobb oldali beadásra Bozsik robbant be, de 8 méterről a kapu mellé helyezett.
A 14. percben formás akciót vezettek a hazaiak: Varga Csaba passzolt Patkó Györgyhöz, aki erőszakosan tartotta meg a játékszert, majd Dabasi Károlyhoz továbbított. A csapatkapitány betört a tizenhatoson belülre és a mélységből érkező Varga Csaba fejére emelt, ő pedig védhetetlenül bólintott a hálóba. A játékvezető azonban asszisztense jelzésére, les miatt érvénytelenítette a találatot.
Nem sokkal később Mészáros Dániel indult el a jobboldalon. Az alapvonal közeléből középre gurított, de egy védő közbenyúlt, ami így visszapattant a feladóhoz. Jobbszélső. egyből, a kapu fölé lőtt. A 25. percben Patkó Györgyöt kellett lecserélni, mert kifordult a bokája. Helyére Dobesch Bálint érkezett. A 35. percben Németh Gábor cselezgetett a hazai kapu előtt, majd 17 méterről a jobb kapufa mellé bombázott.
A félidő lezárásaképpen Dabasi Károly jobb oldali szabadrúgását fejelte ki Ughy Márk elől védője. A játékszer Mészáros Dánielhez került, ám próbálkozása fölé szállt.
Az 54. percben Rétsági Ákos emelt előre a saját térfeléről, amit Dobesch Bálint csúsztatott meg a tizenhatos vonalánál, Dabasi Károly pedig kapásból a léc fölé tüzelt. A 60. percben Dobesch Bálint kapott labdát a bal oldalon, de Németh József elvette tőle a játékszert, majd mikor már nála volt, teljesen érthetetlen okból hátraütött és a mozdulattal eltalálta fiatal támadót. A játékvezető azonnal kiállította a Csepel csapatkapitányát, ám ebben a helyzetben sokkal fontosabb: Dobesch Bálintnak hosszában eltört az orra, majd a kórházi kivizsgálás után kiderült, egy további csontja is megrepedt a homlokában, így egyelőre legalább öt napig benntartják a kórházban.
A mérkőzés további szakaszában a vendégek próbálták tartani az eredményt tíz emberre. A XXI. kerületiek kontrákra rendezkedtek be és ugyan néha sikerült gyors ellencsapásokat végigvezetniük, Szappanos Péter eszén nem jártak túl.
A 0-0-val egyik fél sem lehet elégedett, mivel a Dunaharaszti és a Csepel sem tudott feljebb zárkózni az élmezőnyhöz.
A lefújást követően a hazai tréner, Króner Péter kritikusan beszélt a mérkőzésről: - Egy küzdelmes mérkőzésen nem tudtuk kihasználni lehetőségeinket, igaz vendégeink sem. Szeretném megélni, hogy hazai pályán egyszer a mi előnyünkre “tévedjenek” a bírók!
A mérkőzés egyik legnagyobb DMTK helyzete:
Forrás: dmtklabdarugas.hunsport.hu
