Még mindig nincs meg Falatovics utódja Tiszalökön
HírTiszalök VSE 2011. szept. 29. 13:28
Múlt héten távozott az NB III Tisza-csoportjában szereplő Tiszalök vezetőedzője, Falatovics László. A szabolcsi csapat vezetői azóta felkértek egy másik trénert, aki munkahelyi elfoglaltságokra hivatkozva nem tudta elvállalni az edzői teendőket. Jelenleg a helyi gimnázium két pedagógusa, Czifrák Roland és Dobos Zoltán tartja a csapat edzéseit, írja a szon.hu.
A kiszemelt tréner munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudta elvállalni az edzői teendőket a tiszalöki NB III-as csapatnál, így a vezetőség továbbra is keresi a múlt héten távozó Falatovics László utódját.
Addig is házon belüli a megoldás, vagyis a tréningeket még mindig a helyi gimnáziumban is tanító két pedagógus, Czifrák Roland és Dobos Zoltán tartja, de Kovács János szakosztályvezető is kiveszi a részét a feladatokból.
Mondhatni, ez a felállás legutóbb bejött, hiszen a csapat ezzel a szakmai stábbal szerezte meg bajnokságbeli első győzelmét a Sárospatak ellen. Hogy szombaton, a Kemecse elleni idegenbeli meccsen is eredményre vezet-e, azt nem tudni, mindenesetre a tiszalökiek újabb szakemberrel vették fel a kapcsolatot, aki legkorábban hétfőn tud munkába állni.
Forrás, fotó: szon.hu
