Edzősors: Kandó Róbert lemondott Hódmezővásárhelyen
ÖsszefoglalóAlföld, Csepel FC, Hódmezővásárhelyi FC, KTE-Ereco II, Makói FC, Tisza Volán SC, Üllői SE 2011. szept. 20. 11:07
A labdarúgó NB III Alföld csoportjának ötödik fordulójában mindhárom Csongrád megyei csapat, a Makó, a Hódmezővásárhely és a Tisza Volán is kétgólos vereséget szenvedett. A HFC trénere, Kandó Róbert a meccs után lemondott. A tréner korábban már felajánlotta lemondását, ám akkor azt a futballklub vezetősége nem fogadta el.
Üllő–Tisza Volán 3–1 (1–0)
Üllő, 200 néző. Vezette: Kiss L.
Üllő: Hell (Szűcs L.) – Várkonyi, Tvaruska, Hamza, Farkas – Csáki, Gál – Simon Á., Szűcs R., Borbély (Oláh) – Magyar (Roik). Edző:
Peller Gábor.
Tisza Volán: Czirják – Pénzváltó (Kormányos), Vida, Dargó, Grünvald – Szilágyi, Kéri – Mucsi, Beretka, Faragó B. – Rácz D. (Buzási) Edző: Buchholcz Gábor.
Gólszerzők: Csáki (11-esből), Gál, Simon Á., ill. Kéri.
Jók: Szűcs L., ill. Kéri, Grünvald, Beretka.
Nem tudta megszakítani az Üllő kétmeccses hazai győzelmi sorozatát a Tisza Volán, hiszen hiába sikerült 1–0-s hazai előnynél az 56. percben még egyenlíteni Kéri révén, alig öt perc múlva megint az Üllő vezetett, és innen már nem engedte át egyik pontot sem az ellenfelének. Ennek talán legfontosabb oka egy kihagyott tizenegyes volt éppen 1–1 után, amit Faragó Bence hagyott ki az éppen ellene elkövetett szabálytalanságot követően, de a második hazai gólt megelőző, a kapus Czirják által elszórakozott hazaadás is közrejátszott abban, hogy kikapott a Volán. Más kérdés, hogy az első hazai gólt, amely büntetőből esett, nem előzte meg szegedi szabálytalanság…
Buchholcz Gábor: – Hiába voltunk fölényben szinte végig, mégis kikaptunk. Öt perc alatt elintéztük magunkat. Nem szabad ilyen bőkezűen bánni a helyzetekkel.
Kecskemét II.–Makó 2–0 (2–0)
Kecskemét, 100 néző. Vezette: Solymosi.
Kecskemét II.: Ribánszki – Hajnal, Szabó Gy., Urbán P., Farkas A. (Ioannidisz) – Litsingi, Tölgyesi, Szénási (Brdarics), Hegedűs – Forró, Urbán G. (Balla T.). Edző: Török László.
Makó: Halász – Horváth K., Béres, Krucsó, Horváth G. – Szalai Á., Béres, Kószó Cs. (Bánóczki), Bány (Bakos) – Schreiber – Tóth A. (Bress) Játékos-edző: Bány
Tamás.
Gólszerzők: Hegedűs, Urbán G.
Jók: Szénási, Forró, Farkas A., ill. senki.
Hidegzuhanyként érte a makóiakat, hogy az amúgy is igen erős kerettel felálló – az NB I-es együttestől a második csapatba került fegyelmezetlenség miatt Litsingi, valamint a kapus Ribánszki, a korábbi válogatott kerettag Urbán Gábor is Török László együttesét erősítette – Kecskemét II. a hatodik percben már kétgólos előnybe került. Az első húsz perc után felébredt a Makó, sőt a 40. percben Schreiber a kapufát is eltalálta, illetve Szalai Á. egy szögletet követően éppen csak melléfejelt. A Kecskemét ugyan jobb volt, de a Makó a második félidőben is közel járt a gólszerzéshez, hiszen Schreiber ziccerbe került, de Ribánszki hatalmas bravúrral védett.
Bány Tamás: – Megint az első tíz perc figyelmetlensége okozta a vesztünket.
HFC–Csepel 0–2 (0–1)
Hódmezővásárhely, 150 néző. Vezette: Mihálik.
HFC: Kovács K. – Juhász, Sipos, Bárkányi, Huszár – Kökény, Varga M. – Konc (Krasnic), Potloka (Mátó), Domonkos – Piti. Edző: Kandó Róbert.
Csepel: Juhász G. – Németh J., Sarnyai, Haraszkó, Horváth N. – Krupár, Vejmola (Vinczellér) – Teplán (Plausin), Maczó, Németh G. – Bozsik (Tőke). Edző: Gabala Krisztián.
Gólszerzők: Teplán, Plausin.
Kiállítva: Bárkányi (80.).
Jók: Sipos, Kovács K., ill. Maczó, Németh N., Teplán.
A 15. percben a bíró nem adott meg egy büntetőt, pedig a partjelző tisztán jelezte: szabálytalanság történt a vendégoldalon. Helyzete az első félidőben a Csepelnek volt, a Hódmezővásárhely lehetőségig sem igazán jutott, mivel több játékosa tompán, enerváltan játszott. A 34. percben bal oldali támadás végén szerzett vezetést a Csepel. A második játékrészben kitámadott a HFC, de a vendégek kontrából több nagy helyzetet kialakítottak. A 80. percben Bárkányi két sárga lap után a kiállítás sorsása jutott, majd a hosszabbításban megszületett a második csepeli gól is.
Kandó Róbert: – Sajnos nagyon enerváltan, lélektelenül játszottunk. Amit elterveztünk, hogy két meccsből hat pontot szerzünk, nem teljesítettük, így lemondtam a HFC edzői posztjáról.
Forrás: delmagyar.hu
- A két éllovas meccse mellett egy kiesési rangadó is volt
- Hat gólt rúgott idegenben a Kecskemét – eredmények
- Alföld csoport: Nehéz mérkőzés előtt a listavezetők, fontos mérkőzések hátul
- A Kecskemét szabadnapos, három mérkőzés maradt mára – eredmények
- Egységes 17 órás kezdet volt az Alföldben – eredmények
