Otthon nyert az Ózd

ÖsszefoglalóDVTK II, Ózdi FC 2011. szept. 19. 15:07

A Winner Sport NB III Mátra-csoprtjának 5. fordulójában az Ózdi FC 2-0 arányban múlta felül a DVTK tartalék együttesét. Már a szünetben is hálásak lehettek a pályán látottakért a hazai szurkolók, akik a mérkőzés lefújása után vastapssal ünnepelték győztes csapatukat. Az Ózd harmadik győzelmét érte el az idei bajnokságban.

Füleki Csaba találatával már a 7. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat.

A mindent eldöntő találatra a 67. percig kellett várni, amikor egy néhány passzos kontra végén Oltyán Zsolt parádés tálalása után ismét Füleki Csaba került helyzetbe, aki a kapujából kimozduló Ragályi fölött a 16-18 méterről a hálóba emelt (2-0).

Több szempontból is nagy sikernek számít a szombati győzelem, hiszen egy nagyon jó képességű csapatot múlt felül az Ózd, így az ÓFC továbbra is a csoport élmezőnyébe tartozik.

Ózdi FC – DVTK Tartalék 2-0 (1-0)
Ózd, 350 néző, Vezette: Dolnegó Bálint
Ózdi FC: Jakab – Urbancsik (Csák 90.), Nagy, Füleki, Kovács – Bihari, Berta, Tamás, Asszony – Bakos (Danyi 76.), Oltyán (Ruszó 68.)
DVTK Tartalék: Ragályi – Czető, nagy, Czégel (Demkó 77.), Szaszkó – Szabó P. (Szabó D. 62.), Illés, Takács, Bogáti – Halgas, Pál
Gólszerzők: Füleki (7.,67.)
Sárga lap: Urbáncsik (66.), Bakos (25.), Oltyán (9.), illetve: Illés (43.), Takács (21.), Bogáti (58.)

Edzői nyilatkozatok:

Zimmermann Tamás (Ózdi FC): – Egy nagyon jó iramú mérkőzésen, remek csapatot győztünk le, helyenként látványos játékkal. A mai győzelmünket a fegyelmezettségnek köszönhetjük.

Bocsi Zoltán (DVTK Tartalék): - Ezen a napon a jobban akaró hazaiak kihasználták az adódó lehetőségeiket, mi viszont ha estig játszunk, akkor sem tudtunk volna betalálni.

Forrás: ozdifc.hu

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: