Edzőváltás: Kató Istvánnak megköszönték Ibrányban

HírIbrány SE, Lapszemle 2011. szept. 15. 19:16

Edzőt vált az Ibrány együttese. A Tisza-csoportban igen gyengén rajtoló csapat háza táján a szon.hu beszámolója szerint úgy érzik, új arcra, új impulzusra van szükség a gárda élén, ezért megköszönték az eddigi vezetőedző, Kató István munkáját. Móré Zoltán elnök elmondta, könnyen lehet, hogy az utánpótlás csapatoknál munkát kap a szakember.

– Azt láttam, hogy ugyan nem játszunk rosszul, de valami pici plusz mindig hiányzott ahhoz, hogy nyerni tudjunk – kezdett az edzőváltás indoklásába Móré Zoltán, a Ibrány SE elnöke. – Megítélésem szerint ez a játékosállomány többre hivatott annál, hogy négy forduló után ne legyen pontja, az edzőváltással új impulzust szeretnénk adni a társaságnak, amely ezáltal kilábalhat a hullámvölgyből.

Az Ibrány sorsolása nem volt túl szerencsés, hiszen a négyből háromszor is idegenben játszott, ezeket a meccseket (Kótaj 0–1, Hajdúböszörmény 3–4, Tiszakanyár 1–2) rendre egygólos különbséggel veszítette el a csapat úgy, hogy valamennyiszer tíz emberrel fejezte be a mérkőzést. Ezek szerint ezt sem tolerálták, amikor Kató István sorsáról döntöttek.

– Tisztában vagyok vele, hogy akadtak hátráltató tényezők és Kató István munkájára sem lehet panaszunk, de ismétlem, úgy érzem, új arcra van szükség a stábban – vélekedett Móré Zoltán. – Edzőnktől barátságban váltunk el, nem zárva ki annak a lehetőségét, hogy az utánpótláscsapataink mellett fog tevékenykedni a jövőben. Bízom benne, hogy csütörtökön már meg tudom nevezni az új szakvezetőt, addig is csapatkapitányunk, Kántor Zsolt vezeti az edzéseket.

Megkerestük a felnőtt csapattól búcsúzó edzőt, Kató Istvánt is, aki gondolkodási időt kérve egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Futballügyben mozgalmas volt a szerda az ibrányiak számára, hiszen az edzőváltáson túl az NB III. Tisza-csoport versenybizottsági tárgyalása is szolgáltatott témát. A grémium immár harmadszor tárgyalta az augusztus 28-án, a 73. percben, 2–1-es hazai vezetésnél félbeszakadt Ibrány–Várda SE mérkőzésen történteket, ezúttal a rendezési feladatokat ellátó polgárőrség vezetője és Berencsi Béla ibrányi polgármester vett részt bizonyítási eljáráson. A meghallgatások után a versenybizottság meghozta döntését, és megállapította, hogy mérkőzés félbeszakadásáért az ibrányi sportszervezet tehető felelőssé a rendezési hiányosságok miatt, és a versenyszabályzat ide vonatkozó passzusa szerint a mérkőzés három pontját 3–0-ás gólkülönbséggel a Várda SE javára igazolja. Az ítélet nem jogerős, az ellen tizenöt napig lehet fellebbezni, a jogerőre emelkedést követően pedig a fegyelmi bizottság hozza meg a végleges határozatot.

És hogy fellebbez-e az Ibrány SE? Nos, Móré Zoltán egyesületi elnök ezügyben annyit közölt, hogy ezt azok után döntik el, amint írásban kézhez kapják a szerdai ítéletet.

Forrás: szon.hu

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: