Keresztúri: A Pilisvörösvárnak sem kegyelmezünk
HírAlföld, FC Dabas 2011. szept. 6. 16:29
A harmadik fordulóban nyolcgólos győzelmet aratott az FC Dabas a Szolnoki MÁV FC II felett. Ennek kapcsán kereste meg Keresztúri Andrást, az FC Dabas vezetőedzőjét az NB3.hu. A piros-fehérek mestere elmondta, csapata ilyen arányban is megérdemelte a győzelmet, és bízik a hasonlóan jó folytatásban. A tréner szerint Murányi Kristóf helyére igazolniuk kell majd.
Egy nyolc gólos győzelem után nehéz negatív dolgokat mondani.
- Valóban, nem sok hiányérzetem lehetett a mérkőzés után. Csapatom remekül összeállt, elégedett lehetek. Rengeteget számított, hogy a Szolnok a mérkőzés elején kihagyott egy tizenegyest, amit a partjelző kissé vitatható módon, egy vélt kezezést látva intett be. Szerencsére Kövesfalvi István remekül hárított, és ezzel mentálisan az ellenfél fölé nőttünk. Rövid idő alatt három gólt is sikerült szereznünk, majd a félidő lefújása előtt megtoldottuk még eggyel, így a szünetben már nehezen képzelték el játékosaim, hogy a Szolnok képes lenne akár egy pont megszerzésére is. A második félidőt is erősen kezdte csapatom, jó ütemű indításokkal többször átjátszottuk a Tisza-partiak védelmét. Játékosaim elkapták a fonalat, bár a Szolnoknak is voltak lehetőségei, az újabb gólunk után hitehagyottá válta. Kihasználtuk a hibáikat, még a védőim is gyakran felmentek az ellenfél kapuja elé a góllövés reményében, és sikerült újabb találatokkal növelni az előnyünket, úgy, hogy közben még büntetőt is hibáztunk.Örömteli, hogy csapatom nem állt le a nagy előny ellenére sem.
Szombaton este a csoport rangadójára kerül sor a Pilisvörösvár ellen, meglesz a negyedik győzelmük?
- A Pilisvörösvár remek csapat, Rubold Péter barátom együttese nagyszerűen erősített a nyáron. Ráadásul hazai pályán játszanak. Természetesen a három pontért utazunk hozzájuk is, bízva abban, hogy sikerül egy harcos, jó mérkőzést játszanunk. Megnehezíti a dolgunk Nagy Adrián hiánya, aki az elmúlt meccsen megsérült egy elég alattomos becsúszás után. Remélem meg tudjuk oldani a pótlását, bár a Pilisvörösvár is hasonló problémával küzd Filó eltiltásának az okán. Nehéz, és egyben pikáns mérkőzésre számítok. A csoport első és második helyezettje találkozik, mi lőttük eddig a legtöbb gólt, a Pilisvörösvár pedig még nem kapott egyet sem. Szeretném, ha a Dabas lenne az a csapat, amelyik megtöri a jó sorozatukat. Amelyik együttes be tudja gyűjteni a három pontot, kicsit elszakadhat a mezőnytől.
A szezon elején az első hatba várta a csapatát. Kitűzhet merészebb célokat is a remek kezdés után?
- Tavaly is hasonlóan jól kezdtük az idényt. Ezen a szinten nehéz jóslásokba bocsátkozni, főleg három eltelt forduló után. Az ember nyilván azért dolgozik, hogy minél jobb eredményt érjen el. Talán a bajnokság felénél látszik majd meg az, hogy mit érhetünk el a bajnokság végén. Addigra már felmérjük az ellenfeleinket, játszottunk mindenkivel. Tudni fogjuk, hogy kell-e hozzányúlni a csapatunkhoz, miben kell fejlődnünk. Meghatározó lehet, hogy nem sikerült megtartani Murányi Kristófot, aki az előző idénybe kölcsönben játszott nálunk, de az utolsó pillanatban leigazolta a Nyíregyháza az anyaegyesületétől, a Vasastól. Előfordulhat, hogy télen igazolnunk kell valakit a pótlására.
Gyurkó Szabolcs
- A két éllovas meccse mellett egy kiesési rangadó is volt
- Hat gólt rúgott idegenben a Kecskemét – eredmények
- Alföld csoport: Nehéz mérkőzés előtt a listavezetők, fontos mérkőzések hátul
- A Kecskemét szabadnapos, három mérkőzés maradt mára – eredmények
- Egységes 17 órás kezdet volt az Alföldben – eredmények
