Nagyecsed, Kemecse: Csak semmi pánik!

HírLapszemle, Nagyecsed RSE, SE Kemecse 2011. aug. 31. 10:59

Beragadt a rajtnál a jövő héten egymás ellen meccselő Nagyecsed és Kemecse NB III-as futballcsapata. Nem lehet azt mondani, hogy parádés rajtot vett volna az NB III. Tisza-csoport legutóbbi két bajnokcsapata. A 2010-es első Kemecse még pont nélküli, de az idei bajnok Nagyecsed neve mögött is csak egyetlen döntetlen áll két fordulót követően.

A tavasszal és az elmúlt években sem ehhez szoktak a két csapatnál…
– Mindkét elvesztett meccs után volt egy beszélgetésünk a vezetőkkel, akik tudatosították is bennünk, hogy nem ehhez vannak szokva – mondta a bajnokságbeli egyetlen kemecsei gól szerzője, Fekete Ádám. – Persze mi, játékosok sem, elhihetik egyik meccsen sem azzal szándékkal léptünk pályára, hogy veszíteni fogunk. Hogy mi lehet a baj? Úgy érzem, az öt új játékos még nem épült be teljesen a csapatba és az is visszaüt, hogy a felkészülés során rengeteg sérülés hátráltatta a munkát. Pánikról azért még nem beszélnénk, hiszen akár meg is nyerhettük volna mindkét meccsünket, amelyeken a nyolcvannyolcadik percben még egyaránt döntetlen volt az eredmény és mindkétszer elkerülhető gólokat kapva veszítettünk.

Lehet, hogy a sors most veszi el mindazt a csapattól, amit a tavaszi sikerek ideje megadott?
– Ilyenről is beszéltünk már, kétségtelen, ami akkor befelé pattant, az most kifelé – így Fekete Ádám. – A hétvégi meccs előtt viszont pontosan ez a kapaszkadónk, hiszen az a Baktalórántháza lesz az ellenfelünk, amely a tavasszal lezárta a tizenkét meccsből álló veretlenségi sorozatunkat. Most ellenük fog véget ér a negatív szériánk!

Nagyecseden a szemük sem rebben az érintetteknek a rossznak minősíthető rajt miatt. Sőt, tetten érhető az előrelépés, hiszen 2009/2010-es és a 2010/2011-es bajnokságot is két vereséggel indította a Rákóczi. Utóbb mégis bajnok lett, méghozzá úgy, hogy a gyatra bemutatkozás után húsz meccsből álló veretlenségi szériát épített fel.

– Mondták is a társak, hogy nem kell megijedni, csak a „szokásos” módon rajtolt a csapat – mondta az Ecsedre nyáron a Tiszakanyártól érkezett védő, Tóth Szilárd. – Sőt, egy ponttal már több is van a tarsolyunkban, mint az utóbbi években. A viccet félretéve, a sorsolás alapján többet reméltünk, hiszen a következő ellenfelet, a Sárospatakot is beleértve három újonc neve szerepelt az első ellenfeleink között. A DEAC elleni idegenbeli döntetlen azért nem volt elfogadható, mert tíz ember ellen az utolsó percekben meg kellett volna őriznünk a nagy nehezen kibrusztolt előnyünket, de úgy voltunk vele, a Nyírbátor ellen javítunk. Még akkor is, hogy tudtuk: az ellenfél edzője és játékosállománya garancia arra, hogy nívós csapat lesz az ellenfelünk. Aztán a kezdés sokkolt bennünket: rögtön az elején gólhátrányba kerültünk, majd kiállították Makó Róbertet, a kapusunkat, az esetet követő szabadrúgásból pedig megduplázódott az ellenfél előnye. Innen már nem volt visszaút, de a játék képe alapján azért ez nem egy null hármas mérkőzés volt. Pánik nincs, főleg, hogy a Patak kérte a pályaválasztói jog felcserélését, így a következő két meccsen újra hazai környezetben lépünk fel. Biztos vagyok benne, hogy az első győzelem után megindulunk felfelé.

A harmadik forduló tehát mindkét csapat életében vízválasztó lehet. A negyedik pedig? Ekkor egymás ellen játszik a Nagyecsed és a Kemecse – Ecseden. „Ciki” lenne, ha a legutóbbi két bajnok nyeretlenül várná azt a mérkőzést…

Forrás: szon.hu

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: