Két góllal vezetett, de kikapott a Gyula az Orosházától

HírVárfürdő-Gyulai Termál FC 2011. aug. 8. 12:18

Újabb felkészülési mérkőzésen van túl az Orosháza FC együttese. A klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint Major László csapata ezúttal az NB III-as Gyulához látogatott, és kétgólos hátrányból felállva, gólzáporos mérkőzésen végül 4-3-ra győzni tudott. Fodor Sándor, a Gyula trénere szerint egyéni hibák miatt tudott fordítani ellenük az Orosháza.

Gyulai Termál Fc – Orosháza Fc 3-4 (2-1)

Gyula. Városi Sporttelep, 100 néző

Vezette: Csatári

Gyula: Harman (Kajári) – Dócza, Vincze, Wéber, Valentényi – Zelenyánszki (Ponyokai), Bálint, Kovács T., Nagy G. (Szabó D.) – Okos
Orosháza: Bordás (Molnár) – Szűcs, Futaki, Milenkovics (Lupsa), Szabó N. – Ács (Buza), Varga R. (Tóth D.), Végh (Bozsóki), Petneházi (Juhász N.) – Szabó T. Randelovic

Gólszerző: Nagy G. 8′, 16′, Bálint 70′, ill. Ács 27′, Randelovic 56′, Juhász N. 61′, Tóth D. 69′,

Fodor Sándor: — Jó játékkal 2—0-ás vezetésünk után, egyéni hibák miatt háromszor is lekontráztak bennünket. Kemény munkát végzünk, ezért nem baj, hogy most jönnek elő a hibák.
Major László: — Az előrejátékban jelentősen javultunk, de egy meghatározó védőre még szükségünk lenne.

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: