Minikupával készül a Kemecse, a Mezőkövesd és a Tiszalök
HírSE Kemecse, Tiszalök VSE 2011. júl. 20. 14:45
Nem lacafacáztak. Legalábbis Kemecsén, ahol hamar összeállt a kép az NB III-as csapatnál, biztosan nem. A játékoskeret véglegesnek tekinthető, olyannyira, hogy a július 23-24-én esedékes rangos tornán a teljes arzenált bevetheti Mirgai László edző. Elsőként a szlovák NB II-ben szereplő Moldava ellen mutathatják be, mit is tud a csapat.
A hangzatos nevű Panyolai Szilvapálinkák Kupa házigazdájaként pályára lépő gárda szombaton a szlovák NB II-ben szereplő Moldava ellen kezd (18 óra): előtte a magyar második vonalban érdekelt Mezőkövesd az ugyancsak NB III-as Tiszalökkel találkozik. Vasárnap 16 órától tudják le a bronzmeccset, majd az előző napi győztesek vívják a finálét. A döntő előtt tombolasorsolás lesz, amelynek 50 000 forintos fődíja mellett további ajándékok várnak gazdára.
Ami pedig a változásokat illeti: nos, öt távozó futballistára öt érkező jutott. Információnk szerint Puskás Dávid a Nyírbátor, Koskovits György és Lakatos László egyaránt az „osztálytárs” Tiszakanyár színeiben rúg labdába a következő évadban. Markos János valószínűleg a Nagyecsedet erősíti a folytatásban, és ugyancsak máshol keresei a boldogulást Oláh Dávid.
A bajnoki rajtra javában készülő csapat új szerzeménye a hajdúböszörményi Arnóczki Tamás és Lovas Márton, az ÚSE-Nagykállótól érkező Hogya Árpád. A balkányi Szabó Péter is csatlakozott a Mirgai-legénységhez, akárcsak Tamás Péter, aki eleddig a Nyírsuli U19-ben pallérozódott. A kemecseiek összesen nyolc edzőmérkőzést iktattak a programba.
Panyolai Szilvapálinkák Kupa
Szombat
16.00: Mezőkövesd–Tiszalök
18.00: Kemecse–Moldava
Vasárnap
16.00: mérkőzés a 3. helyért ( az előző napi vesztesek)
18.00: döntő
