Klasszikus center érkezhet Balatonlellére
HírBalatonlelle SE, Interjú 2011. júl. 19. 17:31
Balatonlellén is elkezdték a munkát a következő szezonra, ám közel sem teljes a keret. Keszei Ferenc az Nb3.hu-nak elmondta, hogy sok a hiányzó az edzéseken, hiszen sokan a vendéglátásban dolgoznak nyaranta. Ennek megfelelően alakítja az edzéseket. A vezetőedző a nyári játékosmozgással kapcsolatban is adott információt oldalunknak.
Hogyan halad a csapat felkészülése?
- Múlt héten három edzést tartottunk, ezen a héten is lesz három edzés és egy felkészülési meccs a Balatonkeresztúr csapatával. Sajnos azt kell mondanom, hogy ahogy az Nb3-as csapatok egy részénél, úgy nálunk is inkább megyei szinten zajlik a felkészülés. Nálunk például nagyon sokan – balatoni város lévén – a vendéglátásban dolgoznak nyáron, így kis létszámban tudnak csak megjelenni a játékosaim az edzéseken. A szakmai munkát ennek megfelelően kell kialakítani.
Edzőmeccsekkel hogy áll a Balatonlelle?
- Úgy néz ki, hogy öt edzőmeccs várható, amihez még hozzájön a kupaszereplés, ahol az előzetes tervek szerint legalább két kört tudunk majd menni.
Hogyan alakul a játékosmozgás a csapatnál? Kik a távozók és kik az érkezők?
- Hatan mennek el, de nem megbántva őket, főleg olyanok, akik nem meghatározó játékosaink voltak az előző szezonban. Jelenleg egy fontos posztra kell tehát csak igazolnunk, ez pedig egy középső támadó. Olyan játékost szeretnénk, aki meg tudja tartani a labdát elöl, egy klasszikus centerben gondolkodunk. Tavaly Petrovics Péter játszott ezen a poszton, de neki nem ez az igazi szerepköre, ezért szeretnénk arra a posztra igazolna valakit. Meg is van a kiszemelt, de egyelőre nem árulnám el. Tavaly 19+3-as kerettel vittük végig a szezont, ha senkit sem igazolnánk akkor is 16-an maradnánk. Ezzel a számmal is kihúzható a szezon, de épphogycsak, ezért egy 18 fő körüli keretben gondolkodunk. A legfontosabb mégis az, hogy a meghatározó játékosok közül úgy tűnik, senki sem megy el a csapattól.
