Egykori Loki-játékos a Létavértes élén

HírLétavértes SC 97' 2011. júl. 19. 13:39

Ezentúl az egykori Loki-játékos, Sándor Csaba irányításával „indulnak harcba” a létavértesi fiatalok a nemzeti bajnokság harmadik vonalában. Az eddig a DVSC U19-es csapatát trenírozó Sándor Csaba váltja Gyarmati Andrást a létavértesi csapat vezetőedzői posztján. A Loki fiókcsapatának kerete egyelőre együtt készül az NB II-es csapattal.

A kialakult helyzetről faggatta a Napló a létaiak új mesterét.

– Felajánlották nekem a lehetőséget, hogy a jövőben én irányíthatom a DVSC fiókcsapatát, és éltem ezzel az eséllyel. Szerettem az utánpótlásban is dolgozni, de várom az új kihívást. És itt kihívás alatt nem feltétlenül a csapatra gondolok, hiszen ismerem ezt a korosztályt, sokkal inkább az NB III-as bajnokságra. Az eddigiekhez képest tehát nem a srácok korában lesz változás, hanem a környezetben, hogy esetenként sokat megélt, rutinosabb, felnőtt labdarúgók között kell majd teljesíteni
– mondta Sándor Csaba, aki a felkészülésre is kitért.

– Egyelőre a keretkialakítás időszaka zajlik, most még együtt edzünk az NB II-esekkel, nagy a keveredés. Öt és fél hetünk van az alapozásra, és augusztus 20-án kezdetét veszi az idény, amit kíváncsian várok. Úgy néz ki, a tavalyi csapat hatvan százaléka megmarad, és részben kiegészül az U19-esektől felkerülőkkel. Azt gondolom, annak ellenére, hogy rutinos szabolcsi klubokkal leszünk körbevéve, nem lesz baj, mivel a srácok már megerősödtek, összeszoktak, bízunk benne, hogy ilyen felállásban is helyt tudunk állni a felnőtt bajnokságban
– nyilatkozta a Létavértes vezetőedzője.

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: