Minőségi igazolásokkal lépne előrébb a Szoboszló – Lapszemle
HírHajdúszoboszlói SE, Lapszemle, Tisza 2011. júl. 18. 11:44
A minőségi játékosokkal erősítő hajdúszoboszlói alakulat teljes erőbedobással készül a bajnoki rajtra. Az előző NB III-as bajnokság „zöldfülű” hajdú-bihari csapata, a Hajdúszoboszlói SE már július 4-én megkezdte a 2011/2012-es szezonra való ráhangolódást. Szűcs János vezetőedző a haon.hu-nak elmondta, a tavalyi szereplés után idén előrébb lépnének.
– Az első héten még csak rávezető edzéseket tartottunk, illetve teszteket végeztünk a játékosokkal, amelyeket majd még a rajt előtt megismételünk. Az érdemleges munka a második héten vette kezdetét. Nagyrészt Püspökladányból erősítettünk, azt gondolom, minőségi játékosokkal, illetve van még pár olyan futballista, akiknek kétséges a sorsa. Amellett, hogy igazoltunk, volt néhány távozónk is, azt mondhatom, kicsit átalakult a keret. Az edzőmeccseink már le vannak kötve, próbáltunk olyan csapatokat beszervezni, akikkel viszonylag ritkábban találkozunk, így az ellenfelek között szerepel többek között a Hajdúböszörmény, a Karcag és a Nyírbátor. Tehát összességében tartalmas, erős programot sikerült összehozni a fiúknak, kíváncsian várjuk a rajtot – mondta Szűcs János a haon.hu-nak.
A tréner szerint a csoportbeosztások függvényeként tudják csak meghatározni a célkitűzéseket.
– Még semmit sem lehet tudni azzal kapcsolatban, hogy melyik csoportba kerülünk, úgy tudjuk, igen kevés csapat adta le a nevezését a következő idényre, így még semmi biztosat nem lehet tudni a riválisokról és a beosztásról. Éppen ezért még most nehéz lenne célokat meghatározni, az biztos, hogy a tavalyi pozitívnak tekinthető szereplésünk és helyezésünk után ebben az évben szeretnénk előrébb végezni a tabellán – nyilatkozta Szűcs János.
