Balmazújváros vagy Ózd lesz a Bőcs Sport új otthona?

HírBalmazújvárosi FC, Mátra 2011. júl. 8. 17:13

Az Ózdi FC-nek minden esélye megvan, hogy az NB III-ban induljon, mivel egyelőre erősen hiányos a harmadosztály létszáma, így a kiesett csapatokat is felkérhetik az indulásra. Ózdon vállalnák az NB III-at, de egyelőre a megyei I. osztályba neveztek be. Viszont folynak a tárgyalások arról is, hogy a Bőcs Sport csapata Ózdra költözzön, így akár az NB II sem elképzelhetetlen az egykori kohászvárosban.

A boon.hu szerint Tóth László, a Bőcs Sport szakmai igazgatója egyértelműsítette, hogy az NB II-be nevezi a csapatot. Az viszont még bizonytalan, hogy milyen néven és milyen telephellyel.

Szó volt arról, hogy esetleg Putnokra költözik a  csapat és akkor ott az NB III-as együttes helyett egyel feljebb szerepel. A másik borsodi megoldás Ózd lehetett volna, a Diósgyőr fiókcsapataként üzemelve.

Tóth László szerint ugyanakkor valószínűbb a megyehatáron túli megoldás. -  Szerintem egy-két napon belül eldőlhet, hogy melyik városban és milyen néven szerepel a klub - idézte Tóth Lászlót a boon.hu

Az Észak-Magyarország információja szerint Balmazújváros lehet a befutó, a lap szerint legalábbis ma velük tárgyal Tóth László.

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: