Tiszalökön alig várják az új szezont

HírLapszemle, Tiszalök VSE 2011. júl. 3. 19:25

Mindig elkönyvelik őket biztos kiesőnek, aztán rendre kiharcolják a bennmaradást. Így volt ez a tavalyi és a nemrégiben véget ért sorozatban is, amikor a Tiszalök már két fordulóval a zárás előtt biztosította a 2011/2012-es tagságát az NB III-ban. Nem csoda, ha ezek után a jövőben sem térnek le a megkezdett útról a a Tiszalök csapatánál.

Az már biztos, hogy továbbra is Falatovics László felel a szakmai munkáért az NB III-as csapatnál.

Továbbra is a megkezdett úton járunk, vagyis próbálunk a gimnáziumból, a helyi és környékbeli fiatalokból meríteni és csapatot építeni – jelezte a szándékot Kovács János, a Tiszalök VSE szakosztályvezetője a szon.hu-nak. – A végleges keretünk még nem alakult ki, de már látszódik a csapat arculata, amely ugyanolyan fiatalos marad, mint az utóbbi években. Távozó játékosunk nem nagyon lesz, egy-két labdarúgó fordíthat nekünk hátat, nagyon sajnáljuk, hogy így döntöttek, de elhatározásukat elfogadjuk és tiszteletben tartjuk. Az is garantálható, hogy lesznek új arcok a keretben, de még korai lenne nevekről beszélni. Igaz szerényebb költségvetéssel, de annál büszkébben fogunk küzdeni és reméljük meglepetést is tudunk majd okozni. A mai gazdasági helyzetben nagyon nehéz talpon maradni, a „nagy csapatok” is jobban érzékelik a lehetőségek csökkenését, hát még a magunkfajta, kis költségvetéssel dolgozó klubok. Ugyanakkor biztos vagyok benne, ha nehezen is, de ezúttal is meg fogjuk oldani ezt a problémát.

Miután a kényszerű tavaszi edzőcsere (a nyírmadai meccs után megbetegedett Péntek Miklóst Falatoivics László váltotta) csak ideiglenes jellegű volt, ezért személyi kérdések is felmerülhetnek, amikor a bajnokságba benevezett csapat jövője is szóba kerül.

A felkészülés július 4-én kezdődik remélhetőleg minél nagyobb létszámmal, és még több tehetséges „csikóval” – így Kovács János. – Ha új játékosokról még nem is beszélhetünk, az viszont már fix, hogy a szakmai munkáért a tavasszal beugró Falatovics László felel a jövőben is, ő irányítja a felnőtt csapatot. Nagy erővel, nagy reményekkel kezdjük a felkészülést és várjuk az őszt, a munka gyümölcsének beérését, hogy nagy örömmel szüreteljük le azt.

Forrás: szon.hu

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
  Címkék:
Hozzászólások: