Javított is a Dunakeszi, meg nem is

ÉrtékelésBalmazújvárosi FC 2011. jún. 22. 16:28

Idén is a tizennegyedik helyen végzett a Dunakeszi gárdája az NB III Mátra csoportjában. Tavaly ezzel a helyezéssel utolsók lettek a kisebb létszám miatt, azonban idén a tizenhat csapatos bajnokságban elért azonos helyezés sem javít a végeredményen. A Dunakeszi kieső helyen végzett, mégsem biztos, hogy visszacsúsznak egy osztálynyit.

Megtörténhet ugyanis, hogy a megyei bajnokok, tehát feljutók nem vállalják az osztályváltást, esetleg valaki visszalép az NB III-ból. Most lássuk, hogyan alakult a szezon Dunakeszin!

Nehezen. Egy idegenbeli vereséggel kezdődött a szezon, és bár a második fordulóban otthon három gólt lőttek a Felsőtárkánynak és nyertek 3-2-re, jött a harmadik és a negyedik forduló, ahol viszont az ő kapujukat rámolták tele gólokkal. A hevesiek és a Vasas sem kegyelmezett, összesen nyolc gólt kapott a Dunakeszi. A Monor elleni győzelem ugyan gyógyította a sebeket, de nem volt végleges gyógyír. A csapatnak sokszor szerencséje sem volt. Az Ózd ellen például a hosszabbításban kaptak gólt és buktak pontokat.

A szezon első felében általában négy meccs telt el a csapat két győzelme között, a 15-17. fordulóban azonban hármas győzelmi szériát tudott felmutatni a csapat. Ezt követően megint három fordulón keresztül nyeretlenek voltak, majd a 21. fordulóban a Balassagyarmatot még megverték hazai környezetben, azután mintha elszakadt volna valami.

A bajnokság hátralévő részében egyetlen győzelmet sem tudott szerezni a Dunakeszi és ez alaposan megbosszulta magát. Még olyan súlyos vereségek is becsúsztak, mint az Eger elleni 7-1-es vagy a Balmazújvárosi 4-0. Ha azt a stabil formát tudták volna hozni, amely a szezon első felében jellemző volt rájuk és nagyjából minden negyedik meccset hoztak volna, akkor azzal a plusz egy győzelemmel pont elkerülték volna a kieső zónát. Azt viszont nem tudjuk meg, mi lett volna, ha…

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: