A RAFC stabil középcsapatból lett biztos kieső
ÉrtékelésRAFC 2011. jún. 16. 13:58
Elképesztő zuhanást élt meg tavasszal a Rákosszentmihályi AFC csapata, amely az őszi nyolcadik helyet követően úgy búcsúzott az NB III-tól, hogy tavasszal mindössze 2 pontot sikerült szereznie. Egy ilyen negatív sorozat mögött sok minden állhat, legvalószínűbb ilyen esetekben a pénzhiány, a kulcsjátékosok távozása. Összességében minden ilyen eset tragikus és szomorú tendenciát lehet felfedezni a hazai futballban.
Ha a Mátra csoport mezőnyét megnézte az ember a bajnokság elején, akkor az előző idényben épphogy megmenekülő RAFC csapatára is tippelhetett, amikor a leendő kiesőkről kérdezték. Ugyanakkor az ősszel jól teljesített a rákosszentmihályi csapat.
A rajt nem sikerült jól, sorrendben vereség a Rákosmente, a Gyöngyös és az Eger ellen, de ezek akár még kalkulálhatók is voltak a bajnokság előtt, főleg, hogy ezt egy putnoki siker, az Ózd elleni hazai győzelem követte. A RAFC beállt a középcsapatok sorába, olyan bravúrokkal, mint például a Tura elleni idegenbeli 4-0-ás siker, illetve kellemetlen hazai pontvesztésekkel, mint például a Dunakeszi elleni 0-0.
Mindenesetre a tavalyinál vidámabb tavaszt reméltek a szurkolók és a klubvezetés is. Ugyanakkor Balogh Gábor vezetőedzőnek meg kellett küzdenie a keret átalakulásával, a télen meghatározó játékosok távoztak a csapattól.
A bajnokság második feléből aztán vesszőfutás lett, egyre több mérkőzésre lett jellemző a kiütéses vereség. A RAFC mindössze a a Putnok (1-1) és a Dunakeszi (1-1Í) ellen tudott pontot szerezni, gólkülönbsége pedig a 15 meccsen 9-50 lett. Döbbenetes számok, és nem volt meglepő, hogy a szezont nem Balogh Gáborral fejezte be a csapat.
A RAFC az NB III teljes mezőnyét tekintve a legrosszabb tavaszt produkálva búcsúzott a harmadik vonaltól.
