Mégis NB III-as lehet a visszalépett Jászberény?
HírAlföld, Jász Sport FC 2011. jún. 7. 16:09
Vannak még csodák, illetve Magyarországon élünk, ahol vannak ugyan szabályok, de minden szabály mellett van egy kiskapu. A Jászberény a tavaszi idény előtt visszalépett az NB III-tól, de lehet, hogy a következő idényt ismét a harmadosztályban kezdi az újjászervezett csapat.
A jászberényiek drámai bejelentést tettek a téli szünet után: anyagi okokból nem tudták folytatni a bajnokságot. Az Alföld csoportban ez technikailag nem okozott különösebb fennakadást, mivel a csapat a fél idényt teljesítette, így azok az eredmények megmaradtak, tavasszal pedig minden rivális 3-0-ás gólkülönbséggel megkapta a 3 bajnoki pontot.
Ugyanakkor elképzelhető, hogy a Jászberény annak ellenére az NB III-ban kezdi a 2011/12-es idényt, hogy a szabályok értelmében visszalépés esetén csak két osztállyal lejjebb lehet újrakezdeni. Kiskapu azonban itt is van.
- Nekünk is tervezni kell a 2011/12-es megyei bajnokságok mezőnyét, így fel kell térképeznünk a lehetséges nevezők sorát — mondta a szoljon.hu-nak nyilatkozva a JNSZ Megyei LSZ igazgatója, Varga Zsolt. — A Jászberény kérvénnyel fordult a szövetséghez, méltányossági alapra hivatkozva kérelmezte, hogy az új bajnokságban az NB III-ban szerepelhessen. Erre tulajdonképpen nyílhat lehetőség, amennyiben valamelyik másik harmadosztályú klub visszalép, vagy valamelyik megyei bajnok nem vállalja a feljutást, és létszámhiány alakul ki.
Az Alföld csoportban pedig bőven van létszámhiány, mert eleve csak 15 csapattal vágott neki a mezőny a bajnokságnak és ebből lépett ki a Jászberény, azaz maradtak 14-en. A magyar futball siralmas helyzetét mutatja egyébként, hogy a harmadik vonalban lasszóval kell fogni az indulókat, tulajdonképpen komolytalan az egész rendszer. Szinte minden évben felvetődhet a kérdés, hogy mennyire vehető komolyan a honi labdarúgás?
Nyilván a bajnok az bajnok, az érmeknek lehet és kell is örülni. De a feljutás és kiesés, illetve a létszám körüli mizéria miatt gyakorlatilag a muppet showban érezhetjük magunkat.
