Kiütés balmazújvárosi szemmel
VéleményBalmazújvárosi FC, Dunakeszi Vasutas SE 2011. jún. 1. 9:13
Két eltérő célokért küzdő csapat találkozott vasárnap Balmazújvároson, s az összecsapásuk várható eredményt, de egy feledhető mérkőzést hozott.
Balmazújvárosi FC – Dunakeszi VSE 4-0 (1-0)
Balmazújváros, 300 néző.
Balmazújváros: Barna László- Németh Ádám, Holb Tamás, Kiss Attila, Tóth Zoltán,- Nagy Róbert, Szabó Márton (Forgács Gergő), Murák Krisztián (Németi Gergő), Kállai Gábor,- Belényesi Miklós, Csobán István (Szabó Balázs). Edző: Szalánczi Tamás.
Dunakeszi: Horváth Gergely- Dizmatsek Emil, Krajcsek Gergely, Gyetván András, Kákonyi Simon, Madar Tamás, Gyetván Csaba, Leinweber Zoltán, Murányi Tamás, Lőrinz László, Miksy Xavér. Játékos-edző: Lőrincz László.
Eltiltások, sérülések miatt kissé felforgatott összeállításban volt kénytelen pályára küldeni Szalánczi Tamás a tanítványait, akik már az első percben megszerezhették volna a vezetést, de Kállai Gábor két méterről a kapusba lőtte a ziccert.
A kissé megilletődően kezdő vendégeket megszórhatták volna már az elején a jól kezdő hazaiak, de a sorban jövő helyzeteiket „annak rendje módja szerint” szép sorjában ki is hagyták.
A 9. percben aztán megszületett a vezetés. Az ezen a mérkőzésen balszélen futballozó Nagy Róbert remekül tett maga elé egy átadást, s egy csel után 13 méterről a kapu baloldalába helyezett. 1-0.
A gól után még támadásban maradtak az újvárosiak, de már látszott, hogy ma kevés bennünk az átütőerő.
Az első negyedórát egy vendég lehetőség zárta le. Lőrincz közeli fejesét Barna kapus a jobbalsó sarok elől bravúrral tornázta ki. (sokan már bent látták a labdát.)
A félidő hátralevő része csapkodó játékot hozott, rengeteg hibával és kevés helyzettel. A hazaiaknál különösen a kissé felforgatott középpálya nem volt a feladata magaslatán. Sürgették a játékot, ami pontatlanságok sokaságát eredményezte.
A második félidő sem hozott ebben változást. Egyszerűen nem volt ritmusa a futballuknak. Igaz, könnyedén kerültek az ellenfél kapujához, de a jó helyzetnél is jobbat akartak, s így rendre túlbonyolították azokat.
A 68. percben a dunakeszieknél Mikesy Xavér megkapta a második sárgáját, s már villant is a piros.
A kiállítás egy picit nyugtatólag hathatott a hazaiakra, mert nemsokára beindult a gólgyártás.
A 72. percben egy újabb túlcifrázott akció után, Szabó Márton 15 méterről, csak a saját játékostárstól zavartatva, ballal kapásból a kapu baloldalába lőtt egy „lehulló” labdát. 2-0.
A 80. minutumban Kállai Gábor előbb hibázott ziccerben, de a kipattanó játékszert kapunak háttal állva, tíz méterről okosan a hálóba emelte. 3-0.
Rá négy percre egy szöglet szituáció után harsant a játékvezető sípja, s a bíró ellentmondást nem tűrően a 11-es pontra mutatott (fogalmam sincs, mi történhetett a kapu előtti tömegjelenetben). A megítélt büntetőt Nagy Róbert magabiztosan értékesítette. 4-0.
A gólkülönbség reális, de ezt a győzelmet az újvárosiak a tavasz magasan leggyengébb hazai játékával, töméntelen, bosszantó hibával érték el. De a sportszerűen futballozó, viszont a kapura kevés veszélyt jelentő vendégek ellen, most ez is egy meggyőző különbségű sikert eredményezett.
Balmaz61
